2015. július 6., hétfő

Kert Magyarországot!

Nagyon fontos lenne az önellátás, vagy legalábbis az arra való törekvés – a lehetőségekhez mérten.
Sajnos ma már nem magától értetődő, hogy akinek kertje (földje) van, az meg is műveli! Sokkal egyszerűbb beszórni fűmaggal (persze füves területek is kellenek!), akkor nem kell vele bajlódni. A gyümölcsfák helyett pedig egyre gyakrabban tűnik fel a kertekben az észak-amerikai eredetű, nálunk nem honos tuja, ami nem hasznos növény – bár ez így biztos nem igaz, mondjuk úgy, hogy az én szememben több haszna van bármilyen gyümölcsfának.
Barátnőmék kertje a megművelés előtt és után. Szandiék nagy munkával tették termővé a kutya által ledöngölt területet. Mindenki örült; az akció kárvallottja azonban Bundás, akinek kevesebb lett a helye.

Falusi polgármesterek panaszkodnak, hogy soha ennyi parlagon hagyott föld és bevetetlen konyhakert nem volt még az országban; mintha a nép egy része elfelejtette volna, hogy milyen összefüggés van a vetés és az aratás közt. Viszont még soha ennyi falusi ember nem várta a mozgóboltot, és nem jártak ennyit a hipermarketekbe, hogy világjáró zöldségeket vegyenek (kényelmesebb megvenni, mint megtermelni)!
Szerencsére ébredezik a vidék mellett a város is, ennek szép példái a közösségi kertek, amikor a nagyvárosokban a beépítetlen telkeken vagy egyéb szabad felületeken veteményeseket alakítanak ki, melyek nemcsak a városi emberhez hozzák közelebb a gazdálkodást, de elősegítik a közösségek összekovácsolódását is.




A nagyvárosi gazdálkodás nem modern találmány, ínséges időkben (pl. a háborúk után) a megszorult polgárok földművelésbe kezdtek, ha nem akartak éhen halni.
Kényszer-szülte földművesek a lebombázott Berlinben
Tyúkjaikat pórázon sétáltató pesti úriasszonyok

Igen ám, mondhatja valaki, de mit csináljon az, aki lakótelepen lakik? A saját földterület hiánya nem akadály, hiszen az erkélyeken is lehet kerteket kialakítani! Sőt, megkockáztatom, hogy az erkélyen még aprójószágot is lehetne tartani, legalábbis egy ketrec (1-2 tyúknak, galambnak, nyuszinak) bizonyára elférne.



Akinek pedig még erkélye sincs, ablaka bizonyára van, néhány példa arra, hogy lakáson belül is virágozhat a kert:



Rendkívül fontos lenne minél több területet művelés alá vonni: nem megengedhető fényűzés a bevetetlen és megműveletlen föld! Törekedni kéne arra is, hogy árokpartra, kisforgalmú utak mellé, házak elé, városi parkokba gyümölcsfákat ültessenek, mert egyszer még fontos szerepük lehet a lakosság élelmezésében. A fák esetében gondoskodni kell az oltásról, metszésről, és meg kell őket védeni a kártevők ellen. Régen ezt a feladatot hozzáértő emberek végezték, csupán szeretetből, a köz javára, és ezért a nagyon hasznos munkáért sokszor még jogot se formáltak az érett gyümölcsre (Andrásfalvy Bertalan: Az úrbérrendezés hatása a természetre)!
Magyarországon van körülbelül 3 millió háztartás. Ha ezek mindegyike csak 3 kg paradicsomot, vagy ennek megfelelő más zöldséget-gyümölcsöt tudna megtermelni (nyilván lennének olyanok, akik jóval kevesebbet tudnának termelni, és lennének olyanok, akik sokkal többet), az 9.000 tonna élelmiszer lenne; ennyivel lehetne csökkenteni a lakosság kiadásait (és jó eséllyel ez a szám csökkentené a külföldről behozott élelmiszerek mennyiségét is)!
A városi kertészkedést ne tartsuk a faluról a gyerekeihez költözött, föld nélkül élni nem tudó öreg bácsik és nénik hóbortjának!

A jövő nemzedékéről nemcsak autóval és lakással lehet gondoskodni: a most elültetett gyümölcsfáról gyermekink fognak gyümölcsöt szedni!

A bejegyzés címét Somogyi Imre: Kert-Magyarország című könyvéből kölcsönöztem.
Alma




2 megjegyzés:

  1. Sajnos a vetés-aratás nemcsak a földeken felejtődött el, hanem a tudatban is. Szerintem ott kellene először elkezdeni. Én is ott kezdtem.
    A gyümölcsfáimat nem metszem. Tájfajtáim vannak és az előző tulajdonostól maradtak rám. Szörnyű állapotban voltak, pedig metszették, permetezték őket... Mivel én ezt nem akartam, ezért abbahagytam. 4, de van hogy 5 év is kellett ahhoz, hogy egy gyümölcsfa megerősödjön és egész-ségessé váljon. Ugyanígy a földnek is kellett ennyi idő a kiürülésre. Én gyógyítom a fáimat. Áldom őket és Jézus segítségével gyógyítom. Gabriella

    VálaszTörlés
  2. Kedves Gabriella!
    Sok sikert kívánok a Terméshez!

    VálaszTörlés