Álcázott asszonykörök

Ezek a tanfolyamok valójában kismamajógának és kismamatornának álcázott asszonykörök. A tanfolyamok tehát óriási űrt töltenek be: a nem létező női köröket pótolják.

Alma írása:

Ebben a bejegyzésben a különböző tanfolyamokról lesz szó (kismamatorna, szülésfelkészítő tanfolyam). Rögtön az elején kijelentem, hogy szerintem is fontos a kíméletes mozgás a kismamáknak, és persze mindenki másnak is, de az az érzésem, hogy ezek a tanfolyamok valójában kismamajógának és kismamatornának álcázott asszonykörök. Mintha itt a legfontosabb nem is a mozgás, hanem a …. jó társaság lenne!

Összejönnek a várandós nők, és amellett, hogy kimozdulnak otthonról és tornáznak egy jót, beszélgetnek a kételyeikről, félelmeikről, tapasztalataikról. Hogyan lehet megbirkózni a szerepváltással: dolgozó nőkből anyák lesznek, ahol a saját személyiségük alárendelődik majd egy másik ember igényeinek? Egyáltalán; milyen lesz az anyaság? Hogyan tudják elfogadni a testük változásait? Hogyan alakul át a kapcsolat a leendő apukával? Biztos, hogy meg fogják szeretni a kisbabájukat? És rengeteg gyakorlati kérdés is előkerül: ki kivel és hol fog szülni, mennyi hálapénzt adnak majd az orvosnak, ki milyen pelenkát fog használni, kinek milyen a védőnője, honnan fogják tudni, hogy jól tették mellre a babát, mikor van túlöltöztetve a gyerek, miről árulkodik a baba sírása stb. – rengeteg, olykor nevetségesnek tűnő, de az anyáknak sokszor komoly gondot okozó megválaszolatlan kérdés.

Sok kismama környezetében nincs olyan nő, akitől tanácsot kérhetne. Az édesanyja gyakran nem egy háztartásban él a fiatalasszonnyal, de ha együtt is élnek, sokszor kérdéses, hogy elegendő tudás van-e a birtokában, hiszen a mai nagymamák nemzedékének tagjai közül csak kevesen mondhatják el magukról, hogy 5-6-8 gyereket szültek, és így óriási tapasztalatot szereztek a szülés és csecsemőgondozás terén. Természetesen egy gyerekkel a háta mögött is lehet valaki okos és tapasztalt, de talán egyet értetek velem abban, hogy minden szülés és minden csecsemő más és más, így minél többet szült valaki, és minél több kisbabát gondozott, annál szerteágazóbbak az ismeretei. Nem is beszélve arról, hogy 30 év nagy idő, ez alatt nemcsak az emlékek kophatnak meg jelentősen, de a tudományos álláspontok is számottevően változnak … Ráadásul a ma népszerű irányzatokat (természetes szülés, igény szerinti szoptatás, babahordozás) még hírből sem ismerték anyáink korában, így ők erről saját tapasztalattal sem rendelkezhetnek.

Ha valakinek nincs épp várandós, vagy kisgyerekes barátnője, igencsak ki lehet éhezve az asszonytársaságra, ezek a tanfolyamok tehát óriási űrt töltenek be: a nem létező női köröket pótolják.

Azt a kört, ahol a nők őszintén kinyílhatnak egymás előtt, kimondhatják legtitkosabb félelmeiket. Jó, ha egy ilyen társaságban jelen vannak tapasztalt asszonyok (bábák – és nem csak szülésznői minőségben), akik értőn meghallgatják a bizonytalanok félelmeit (bármilyen nevetségesnek is tűnhet némely kérdés), elmondják saját tapasztalatikat, véleményüket, kérdeznek, és válaszolnak.
Ha lennének működő szerves közösségek, könnyebb lenne a nők helyzete, hiszen helyben lenne a tapasztalt nőtársaság (lánytestvérek, sógornők, idősebb rokonok). A jelenkor problémáira szeretek megoldást találni a magyar néprajz segítségével, de a magyar paraszti társadalom ilyen szempontból túlságosan szégyenlős és visszafogott volt. Nem hiszem, hogy sűrűn előfordult volna, hogy egy anya párkapcsolati vagy szexuális tanácsokkal látta volna el lányát (legfeljebb ennyit mondhatott: „tűrjé’ édes jányom, én is sokat elviseltem apádnak”), de még az asszonysorban lévő barátnők sem mindig voltak pletykás kedvűek, így fordulhatott elő az, hogy a fiatal nő nem tudta, hogy mi fog vele történni a nászéjszakán… És így eshetett teherbe sok tapasztalatlan lány, akiknek halvány fogalmuk sem volt a szexuális élet mikéntjéről, és következményiről. Ugyancsak keveset tudtak dédanyáink a szülésről is, hiszen a magyar társadalomban nem volt jellemző, hogy még nem szült nőket engedtek volna a vajúdó közelébe, így a fiatal anya saját szülésekor szembesült először azzal, hogy hogyan is érkezik az ember erre a világra. Szinte biztos vagyok abban, hogy a magyar parasztasszonyok egymás közti beszélgetéseiben nem kerültek elő a párkapcsolati problémák, nem esett szó a nemi életről, főleg nem a nő saját nemi vágyairól (voltak egyáltalán ilyenek nekik…?)

Ugyanez a félelem (az ismeretlentől) indokolja a szülésfelkészítő tanfolyamok népszerűségét. Ezeken a párok találkozhatnak a szülőszoba dolgozóival, kérdéseket tehetnek fel nekik (mi például annyi hülyeséget kérdeztünk az első szülésünk előtt, hogy a bába alig tudta visszafojtani a nevetését), megnézhetik, hogy melyik helységben mi fog történni velük, hol fürdetik majd meg az újszülöttet, hogyan kell ápolni a babát. Hasznos dolgok ezek, hiszen sokkal könnyebben elviselhető a stressz, ha az bejósolható és nem teljesen ismeretlen. De azt hiszem, hogy az eszményi szerves közösségben ilyenekre nem lenne szükség, mert a lányok saját kistestvéreiken (vagy rokonaik gyerekein) már eleve megtanulnák a csecsemő és kisgyerekgondozást, szüléseknél segédkezve pedig nem lenne misztikus és félelmetes a világrajövetel.
Úgy látom, hogy a most tárgyalt tanfolyamokat főleg első gyerekes anyák veszik igénybe, (gondolom, nekik van a legtöbb félelmük, kérdésük és idejük), nehezebb megoldani a kismamajógát, ha otthon van már 2-3 kisgyerek. Saját magamról annyit mondhatok, hogy az első gyerekvárás és szülés előtt (és közben) nekem is rengeteg kérdésem volt, és teli voltam félelemmel. Sőt, a többediknél is volt bennem félsz, hiszen soha nem tudhattam, mi vár rám… (Most már csak mosolygok magamon.)

Valaki egyszer a halálhoz hasonlította a szülést, azért, mert mindkettőt csak saját élmények útján tudjuk megtapasztalni. Nekem meghökkentő ez a hasonlat, de tény, hogy a szülés élményét nem lehet elmesélni, azt valóban át kell élni!

Alma