Babahordozás

A múltkor két utastársam beszélgetésére lettem figyelmes a buszon, közvetlenül a közelemben, miközben szorongtam hátamon a mei-tai-jal (és benne a kicsivel).

– Jaj, nézd már, itt van egy gyerek idekötözve! – (a hátamon hordozott babára gondol)

– Te jó Isten, hogy néz ez ki! Szegény kisgyerek, egyem meg a szívét! Kap ez egyáltalán levegőt?

– Nem kéne szólni az anyjának, hogy mindjárt megfullad a gyerek?

– Á, hagyjad, ezek a mai fiatalasszonyok nem viselik el a jó tanácsot! – (érzem a felém áradó rosszallást)

Az ilyen, fejem fölött zajló, elítélő, tudálékos megjegyzések eleinte bosszantottak, de az idő múlásával egyre kevésbé érdekelnek. Gondolom, más is kapott már kéretlen, nem is mindig jóindulatú tanácsot idegenektől; hiszen a gyerekneveléshez (akárcsak a focihoz) mindenki ért, sőt, az ÉN gyerekemhez mindenki más jobban ért nálam.

Gondolataim a fenti esettel kapcsolatban:

A hordozóban szorosan az anyai testhez van lapulva a gyerek, de ettől még nem fullad meg, ahogy az anyaméhben sem fullad meg, pedig oda van csak igazán bezsúfolva!

Miért kell sajnálni azt a kisgyereket, aki az édesanyjához bújva szundikál?

Miért gondolják azt, hogy süket vagyok? Ha meg nagyon is jól tudják, hogy hallom az okfejtést, akkor mért nem veszik a bátorságot, hogy egyenesen hozzám intézzék a véleményüket?

Miért kell sajnálni azt a családot, aki a formatervezett, modern babakocsi helyett olcsó (hisz én magam varrtam) hordozót használ? Sokan azt hiszik, hogy azért hordozzuk a babát, mert nincs pénzünk babakocsira. Nem, nem a pénzhiány az oka, hanem az a meggyőződés, hogy így teszünk jót a gyereknek (és magunknak is).

A fenti esetben szereplő tanácsadók mit szóltak volna, ha még annyira se férnek fel a buszra, esetleg épp azért, mert a mi babakocsink foglalja a helyet? A hordozás egyik (nem a legfontosabb) előnye tehát az, hogy mérhetetlenül megkönnyíti a közlekedést. Magasan van a vonat lépcsője?  Kimaradt egy busz, és a következőre alig lehet felférni? Nincs rámpa az aluljáróban? Szűk lépcsőn lehet megközelíteni az önkormányzat panaszirodáját? A hordozóval könnyen legyőzhető akadályok ezek.

Nemcsak a közlekedés könnyebb így, hanem a mindennapi élet is. Aki nevelt már nyűgös, sírós gyereket, az biztos áldja azt az ősanyánkat, aki kitalálta a hordozást. Nekem szinte az életemet mentette meg: legnagyobb gyerekünk alig volt el magában, a kiságyat gyűlölte, ezért még az altatást is a kendőben végeztük. Szegény, mikor elcsigázottan meglátta a csíkos kendőt, szinte már a látványától elaludt! De a kendőnek volt köszönhető, hogy egyáltalán tudtam főzni, mosogatni, egyéb munkákat végezni (még kapáltam is).

Ha babakocsiban tolnám végig a gyereket egy hatsávos út mellett, szegény épp a kocsik kipufogójával lenne egy szinten, és azt a levegőt szívná be. Míg a hordozóban jóval feljebb van, szinte onnan veszi a levegőt, ahonnan a felnőttek (más kérdés, hogy az a levegő se tiszta).

A hordozás legnagyobb előnye persze az, hogy a gyerek az anyja szoros közelségében van, ez különösen kisbabáknál fontos a kötődés kialakulása miatt. Az anya járása elringat, szívdobogása megnyugtat, teste melegít. Hordozás közben csökken a stressz-hormon szintje (a babáé), a hordozás stimulálja a bőr-receptorokat, érzelmi biztonságot nyújt, fejleszti a mozgás- és egyensúlyozó szerveket, jótékonyan hat az izomzatra, a csípőre, a gerincre (nem, nem csuklik össze a hordozóban a kicsi!). Nem elhanyagolható, hogy az anya számára is jótékony hatású!

Visszatérve a buszon utazó szakértőkhöz, akik felháborodva, félhangosan kijelentik, hogy „a mi időnkben nem találtak ki ilyen hülyeségeket!”… De igen, kitaláltak; a babahordozás nem a XXI. század találmánya; mióta világ a világ, az anyák testükön hordozzák a gyermekeiket. (A főemlősök is így hurcolják magukkal kicsinyeiket, csak nekik könnyebb dolguk van: az utódnak fogóreflexe, az anyának szőre van, amibe a kicsije belekapaszkodhat, így nincs szükségük semmilyen eszközre. És ráadásul a többi majom sem szól bele ebbe…) Babahordozás volt már az ókorban is (az Attila király és az özvegyasszony című mondában feljegyezték, hogy a hunok elől menekülő anya legkisebb lányát a hátára kötötte egy kendőben), a középkorban (mint látható a fenti, tatárjárást ábrázoló  fametszet előterében), és még a XX. században is, a hagyományos paraszti világban.

Azoknak a népeknek, akik még harmóniában élnek a természettel, teljesen hétköznapi látvány a gyermeket hordozó anya (apa, nagyobb testvér, nagyszülő), ott senki nem kiált a gyermekjóléti szolgálatért, ha batyuban szuszogó babát lát.

Aki nem idegenkedik a babahordozástól, annak a természetjárás örömeiről se kell lemondani, annak kinyílik a világ.

Alma