Hangommal fogom a kezed

Miért akartam éppen őróla cikket írni? Mert egy nagyon különleges ember. Hétköznapi nő, akiről a beszélgetések során kiderül: csöppet sem hétköznapi. Sem a gondolkodása, sem a tettei.

Lehoczky Gyöngyi mesél nekünk.

 Tizenévesen egy halmozottan sérült gyerekeket gondozó intézménybe jártam szombatonként, ahová a keresztanyám ajánlott be. Itt olyan gyerekeket gondoztak, akik más fogyatékosság miatt nem voltak a vakok intézetében elláthatók. A hétköznapi életben is sok segítségre volt szükségük, hát, még amikor nyaralni vitték őket! Ott aztán szinte minden gyerek mellé kellett egy-egy segítő, hogy az ismeretlen környezetben boldogulni tudjanak. Nagyon szerettem ott lenni és segíteni.

Vonzottak a gyerekek, és már kisgyerekként is bennem volt a segíteni vágyás.

 A Kék-Vonalhoz két és fél éve jelentkeztem önkéntesként. Akkoriban elég kevés munkám volt, és szerettem volna a szabadidőmet valami hasznos dologgal kitölteni. Az anyukámat korán elvesztettem, és bár apukámtól, nagyapámtól és a bátyáimtól rengeteg szeretetet kaptam, nagyon át tudom érezni azoknak a gyerekeknek a nehézségeit, akik a gondjaikat nem tudják kivel megosztani. Nagyon sok gyerek van hasonló helyzetben, mert bár élnek a szülők, nincs idejük vagy képességük arra, hogy a gyerekük gondjait meglássák, elbeszélgessenek velük, segítsenek nekik.

A nagy krízisek mellett vannak a kis helyes történetek, mint amikor egy lánynak tetszik valaki az iskolában, de nem tudja, hogy ilyen helyzetben mit is kellene tennie. Bármivel, ami probléma a gyerekeknek, fordulhatnak hozzánk és segítünk vagy csak meghallgatjuk őket és ezzel támogatjuk, hogy magukban feldolgozzák az adott helyzetet.

 Komoly felkészítő tanfolyamon vettem részt a munka megkezdése előtt. A több, mint 100 órás képzésben elmélet és gyakorlat is volt. Kommunikáció, pszichológia, telefonos helyzetek, tipikus problémák, krízishelyzetek, gyermekjogok, gyermekvédelem, ellátási rendszer mind-mind előkerült. A gyakorlati részben megtanultuk például felismerni a valódi vészhelyzetet ahol a lelki támogatás mellett egyéb segítséget is fel kell ajánlani a hívó gyereknek.

Az itt tanultakat, illetve az ügyeletekben szerzett tapasztalataimat otthon is tudom kamatoztatni. Két tizenéves fiam van, az egyikük autista, a másik pedig sajátos nevelési igényű, hiperaktív. Az elmúlt két évben átkódolódtam, a problémás helyzetekben már nem megmondom a „tutit”, hanem odafigyelve, értően meghallgatok. Most például a nagyobbik fiamnál adódott nehéz helyzet az iskolában, amit a korábbi énemmel egész máshogy oldottam volna meg. Végiggondoltam volna, hogy mik a lehetőségek, kiválasztom a szerintem leghelyesebbet, és megmondom a fiamnak, hogy akkor most ez meg ez lesz. Most pedig azt tettem, hogy leültem vele, végigrágtuk a témát, végiggondolta Ő(!) a lehetséges verziókat, én pedig segítettem ezekből kimazsolázni, hogy mi az, ami esélytelen, mint megoldás, illetve mi milyen áldozatot kíván tőle. Nem döntök helyette – ahogy azt korábban tettem volna.

Ehhez persze bizalom kell. És én bízom a gyerekeimben és a telefonáló gyerekekben is, mert ők ÉRZIK, hogy nekik mi a legjobb.

Vannak helyzetek, amikben kívülről azt mondjuk, hogy jobb lenne kilépni, de aki benne van, az még nem érett meg erre a lépésre, és hogy mikor jön el a pillanat, azt csak ő tudhatja. Ráadásul egy telefonbeszélgetésben nincs vizuális élmény, így a gyerek hangsúlyából, hangszínéből kell a helyzetre ráhangolódni.

 A munkám nem sokkal az önkénteskedés elkezdése után beindult és megfogyatkozott a szabadidőm. Így azóta hétköznap kevesebbet vállalok telefonos ügyeletet, inkább csak hétvégén, illetve az utóbbi időben ezt is lecsökkentettem. Most csak kéthetente ügyelek 4-5 órát alkalmanként.

A férjem támogat ebben, mert látja rajtam, hogy ez teszi teljessé az életemet. A gyerekekkel, mivel már sok önálló elfoglaltságuk van, eleve nehéz közös programot egyeztetni. Viszont a kékvonalas időpontot igyekszem olyankorra időzíteni, amikor ők nem igénylik a jelenlétemet, így számukra sokszor ez a tevékenységem nem is létezik.

 Két éve elkezdtem a segítő munkához egy új lépcsőt megmászni, a Colorgenetics módszert tanulom, mind önfejlesztési, mind későbbi terápiás hasznosítás céljából. Ez szintén az egész életemre kihatással van, úgy látom, hogy a polgári foglalkozásomban is hasznosítani tudom majd ennek az eredményeit.

Csodina