Nyitottságunkat és érdeklődésünket élve
jelentkeztünk a Kedvesemmel felnőtt hittanórára. Mi felekezet és politika-mentesek
vagyunk. Pontosabban, ha mégis meg kéne nevezni, akkor a vallásunk az a Szer-etet,
amit bárhol, bármikor és bárkivel szemben lehet gyakorolni.
A hittantanár egy nagyon kedves hölgy, tud
figyelni is, de bizonyára nagyon fontos lehet az is, hogy a felekezete iránt
felkeltse bennünk az érdeklődést és olyan tudást adjon át, mellyel az egyháznál
adnánk le a voksunkat meggyőződéssel.
Említette, hogy ez a legmagasabb rendű
egyház. Kérdeztem, ilyet hogy lehet kijelenteni, az én hitem szerint minden
ember egyformán fontos a Teremtőnek, felekezet-mentesen. Mindannyiunkban
szeretne megnyilvánulni s rajtunk egyéneken áll ebből mit és hogyan tudunk megvalósítani.
Vannak nézeteltéréseink, de jól érezzük
magunkat, mert eszmét cserélhetünk, s mindannyian gyakorolhatjuk az elfogadást
a belátást a megértést, ha úgy adódik. Egy biztos, ha kérdés is volt, már nem
szándékozom leadni ott a voksomat...
Beszélgettünk többek között arról, hogy
milyen kár, hogy azt tapasztaljuk, hogy abból a felekezetből jó pár ember,
akiket ismerünk valahogy mivel "külsősök" vagyunk s bár látogatjuk az
Istentiszteleteket, valahogy nem viszonozzák a barátkozásainkat, de sokszor a
köszönést sem. Kérdeztem, ez hogy lehet, pláne kijövet a templomból. A válasz
az volt, hogy az ember gyarló és hogy nekünk nem kellene elvárással lenni.
Mondom, vagyis kérdezem, hogy nem az lenne
a lényeg, hogy példát mutassanak jóságban, el és befogadásban?! Hiszen minket
"tudatlanokat" lenne fontos a hitük szerint is befogadni, vagy
terjeszteni a tant? Hazafele a Kedvesemmel arra jutottunk, hogy maradunk az
egyetemes, nem kirekesztő szeretetnél és igyekszünk minden nap tenni a jót, a
tőlünk telhető legjobbat.
Pár napra rá, kocsiban ülve, egy hátsó
utcán gurultunk haza. A szembe jövő kisfiú játékból sorozatot lőtt ránk.
Mindketten meghökkentünk. Már nem először történt, csak akkor egyedül voltam és
gondoltam gyermeki csíny, vagy talán nem is az volt, amit láttam... Kedvesem, -
akire már fogtak pisztolyt -, visszatolatott. Megkérdezte, hogy mit játszik. A
fiú erre azt mondta semmit. Kedvesem mondta: „Nem szeretném, ha máskor
találkozunk, hogy játékból ránk lőjj, jó?” Mondta, jó...
Ez a kisfiút ma a templomban láttuk
ministránsként... A Pünkösdi Istentiszteleten. Ott ahol ez hangzott el:
"A lelki adományok ugyan különfélék,
a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz.
Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A
Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. A test
ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test.
Így Krisztus is. Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a
keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok.
Mindannyiunkat egy Lélek itatott át."
Továbbra is és meggyőződéssel vallom, hogy
a SZER-ETET!
Kriszta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése