Hányszor és
hányszor halljuk ezt a mondatot, mi, fiatalok az idősebbek szájából, igaz-e?
Sokszor érezhetjük becsmérlőnek, lekezelőnek, vehetjük dorgálásnak, szidásnak.
Mert az is. De hogy alapja van-e? Mondanánk ilyenkor: Nincs! És az igazság:
Igenis van, még ha ez nem is esik jól nekünk, érintetteknek.
A „mai fiatalok”
általában merészebbek, harsányabbak, könnyebben és többször mondják meg a
magukét, nemcsak egymásnak, de a felnőtteknek, az időseknek is, és az esetek
túlnyomó részében bizony meg sem próbálva fékezni a nyelvüket és átfogalmazni a
közölni kívántakat. Nem tagadhatjuk le a tényeket: valóban jobban el vagyunk
kapatva az őseinknél. Ha tényleg magunkba szállunk, mi is egyetérthetünk, a
szívünk mélyén tudjuk ezt, és ez sok esetben igaz a legszerényebbekre,
legmegbízhatóbbakra, legszófogadóbbakra, minden „leg”-re. Olyat viszont, hogy
ennek miértjét bárki értelmesen elmagyarázta volna, nem tapasztaltam még.
Vagyis de:
internet! Hányan meg hányan takaróznak ezzel, ha valaki megkérdezi, miért is üt
el annyira a viselkedésünk az idősebbekétől? Persze jogosan, ez is benne van a
pakliban. Ahogy a film-, játék-, képregénygyártók, nem is kicsit. De vajon
lehet mindenért ezt hibáztatni? Hisz egy egész kicsi gyerek is, akinek gőze
sincs az imént említettekről – jó esetben –, lehet elkapatva, neveléstől
függetlenül.
Vonatkoztassunk el
egy kicsit attól, hogy minden ember természete, minden szülő nevelési módszere
és minden gyerek erre való reakciója más. Hagyjuk egy pillanatra figyelmen kívül
a tényt, hogy az idősebbek – általában – intelligensebbek és tapasztalataikból,
korukból kifolyólag jobb rálátásuk van a világra. Menjünk vissza az időben pár
10-100 évet.
Milyen is volt
akkoriban a világ, a nagy egész? Az emberek elnyomásban éltek, háború háborút
követett, fizikailag és lelkileg terrorizálták a népet, a szegénység olyan
elképzelhetetlen méreteket öltött, hogy, ha kis túlzással is, de azt mondom, a
mai hajléktalannak nagy szerencséje van azokhoz képest, akik abban az időben
éltek. Nyomor jellemezte a világot. Mindezzel egy időben a technika nagymértékű
fejlődésnek indult, az általános életfelfogással egyetemben, még ha csak pár
száz vagy ezer ember által és számára is. Éles ellentétek voltak jelen
életszínvonal, felfogás, erkölcs, emberi jogok szempontjából, egy időben.
Aztán egyszer csak
valami megváltozott, az emberek élete kezdett pozitív fordulatot venni, a
kedélyek lenyugodtak, a hétköznapok nehézségeit felváltotta az addig csak álmaikban
létező, vagy még ott sem ismert kényelem, a bizonytalanságot a biztonság, az
ingerültséget a szeretet. Az emberek hátradőlhettek, levegőt vehettek. És ugyan
nem minden ilyen egyszerű, sokszor csupán illúzió, de ez az állapot tart még ma
is. Nagyszüleink azonban még emlékeznek, mit éltek át felmenőik és talán még ők
maguk is, egyfajta görcsösség ezért eleve van bennük, még ha nem is tudatos,
gyerekeiket pedig eszerint nevelték.
Az utóbbi egy-két
generáció azonban kezd, vagy már megfeledkezett erről, minket a múlt nem
befolyásol ilyen mértékekben. Egy teljesen másik világba születtünk bele, azok
közé az emberek közé, akik hirtelen nem tudtak mit kezdeni a nagy levegőtől.
Teljesen más közegben növünk fel, mások a tapasztalataink, mást látunk, ennél
fogva más az életfelfogásunk. És ezt csak tetézi a korábban említett filmipar
és társai, később az internet, az, amerre ezek terelnek bennünket, mindaz, amit
mutatnak és üzennek nekünk.
Fontos tisztázni,
hogy ez, amit leírtam, nem minden. Nyilvánvalóan nem most ütötte fel a fejét az
idősebb és fiatalabb közti konfliktus, már a kezdetekben így volt. Csak ez az
ellentét, ami most van – számomra legalábbis – élesebbnek hat, mint ami az
imént taglalt idők előtti. És azért mégis – mi most élünk, nem akkor.
Csipike
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése