Fedezd fel magadban az ősasszonyt!

Beszélgettem egy kedves ismerősömmel, aki mindig elmondja: mennyire csodálja, hogy én magam varrom a ruháink egy részét, és azt is, hogy szövök, valamint kenyeret sütök és befőzök. Szerinte mindez kiemelkedő dolog a mai világban, neki ezekhez nem lenne tehetsége.

Elgondolkodtam: valóban olyan kiemelkedő tudás ez? Tehetség kérdése az önellátás? Arra jutottam, hogy NEM az. Van egy elméletem az ősi tudásról; arról, hogy mindaz, aminek őseink birtokoltak, valahol mélyen bennünk is megvan, csak elő kell hívni.

Az én dédanyámat Ágnesnek hívták, az 1800-as évek végén született.Nagymamámmal való beszélgetéseimből felsejlett, hogy micsoda tudás birtokában volt:

–          értett a föld megműveléséhez (főleg a veteményezéshez), tudta, hogy melyik növényt mikor és hogy kell elültetni, mikor kell felszedni

–           a termést el is tudta készíteni (pl. főzeléknek, lekvárnak, aszalványnak)

–          értett a jószághoz; csirkét, kacsát, libát, pulykát és disznót nevelt, ezeket le is vágta(a disznót persze nem egyedül), valamint a tehenet megfejte

–          tudta, hogy hogyan kell feldolgozni a tejet túrónak, vajnak, tejfölnek, a levágott jószág húsának tartósításáról is voltak ismeretei

–          főzött szappant

–          ismerte a kender feldolgozásának fortélyait, és a kész szálat meg is szőtte

–          a vászonból ruhát varrt a családnak

–          tudta gyógyítani az egyszerűbb (gyerek)betegségeket és kisebb sérüléseket (egy idősebb rokonunk kiválóan tudott törött csontot összerakni!)

–          minden nap főzött a majdnem tucatnyi emberre, és minden héten kenyeret sütött

–          háztartást vezetett egy olyan világban, ahol a meleg víz nem a falból jött ki, hanem külön melegíteni kellett a sparhelten; mosott (mosógép nélkül), a fehér vásznat fehérítette is (hipó nélkül), mosogatott (mosogatógép nélkül), felsúrolta a padlót (csupán egy kefével és a szappannal), begyújtotta a kemencét (amit évente kétszer ki is kellet tapasztania), a kint dolgozó férfiaknak ebédet és váltás ruhát vitt, tavasszal kívül-belül kimeszelte a házat és az ólakat. Egyáltalán: nem kis dolog egy kb. 10 fős családdal úgy végigcsinálni a teleket (de a nyarakat is!), hogy nincs bolt, ahonnan minden nap be tudna vásárolni

–          a korabeli viszonyokhoz képest kiválóan vizsgázott életvezetésből is: megszülte és felnevelte a 8 gyerekét (mind megérte a felnőttkort), a gyerekeket iskolába járatta (más gyerekek kimaradtak az iskolából tavasszal a mezei munkák miatt), fiait kiházasította, lányait „fírhö” adta, elsiratta a háborúkban elesett férfiakat, valamint egy életen át türelmesen elviselte masszív alkoholista urát.

Ágnes néni mai értelemben véve valóságos polihisztor volt.

Ha most élne mindennek a tudásnak a birtokában, híres életmód guru lenne, egymásnak adnák a házában a kilincset az érdeklődők, életmódmagazinok könyörögnének, hogy cikkeket írjon nekik, és tanfolyamokat tarthatna tartósítás – önellátás témában.

Kiemelkedő volt a maga korában az ő tudása? Egyáltalán nem, átlagos képességű lehetett, hisz az előbb felsorolt tevékenységeket majd minden asszony el tudta végezni a faluban. És nem azért, mert tudatosan vonták ki magukat a fogyasztói társadalom bűvköréből, és vállalták az egyszerű, alternatív életet és az önellátást, hanem azért, mert akkoriban mindenki így élt és nem volt más választása. Nem az számított a kiemelkedőnek, ha valaki ilyen sokoldalú volt, hanem az, ha boltból vette volna a tejet és a kenyeret, ha nincs konyhakertje, és nem tart otthon állatot, valamint ha pénzért veszi a gatyát az urának.

Ez a tudás és tartás mára mintha kiveszett volna az emberekből, de valahol mélyen mégis meg kell, hogy legyen bennünk, legfeljebb a kényszerítő helyzet vagy az elszántság hiányzik.

Én például most kijelentem, hogy nem lennék képes elvágni egy csirke nyakát, de ha éheznének a gyerekeim, nemcsak a csirke, hanem még a kisbárány nyakát is elvágnám, csak hogy tudjak nekik enni adni. Itt tehát az éhezés lenne a motiváció, ami tettre kényszerítene. De hiszem, hogy sok mai asszony is nekivágna a kenyérdagasztásnak, ha holnaptól elkezdene akadozni az ellátás, vagy gyertyát mártana, ha nem lenne áram.

Talán valaki most azt gondolja: igen, könnyű volt dédanyáinknak, mert ebbe születtek bele, ezt látták kislánykoruktól kezdve, és nem is volt választásuk, ezt az életet kellett élniük. Ebben van is igazság, de azt gondolom, hogy élő hagyomány nélkül is lehetséges nagyon sok tudás elsajátítása. Engem például senki nem tanított varrni (leszámítva az idős mestert, aki a zsinórozás alapjait megmutatta), mégis fel tudom ruházni a családot. Több életmód-blog írójánál olvastam, hogy mindenfajta előzetes tudás nélkül vágtak bele az önellátásba és az életmódváltásba, nem tagadják, hogy voltak nehézségeik, de végül belerázódtak. És egy biztató kezdeményezés: városi asszonyok rokkát vesznek, és gyapjút dolgoznak fel, amit aztán néhányan meg is szőnek!

Természetesen nem akarok senkit arra buzdítani, hogy holnaptól ne menjen boltba, hanem kezdjen el libát tömni, vagy juhsajtot csinálni, de arra igen, hogy bízzon önmagában, és bátran vágjon bele új dolgokba! Fedezzük fel magunkban az ősanyát, mert bizonyára mi sem vagyunk tehetségtelenebbek őseinknél!

Egyszer eljön az idő, mikor nekünk is át kell adnunk a tudást az utánunk következőknek (lányainknak); hadd legyen mit átadni!

Alma