Ne hazudj

Emese írása:

Ez a mondat rengetegszer elhangzik gyerekkorunktól kezdve - viszont van-e értelme? Olyan sokan várjuk már az új kort, ahol minden szép és jó, így neveljük gyerekeinket, mi magunk is őszintén és igaz módon, mondhatni HITELESEN élünk és cselekszünk... 
Aki hazudik, az nem hiteles.  Akik nem hazudnak, azok viszont mind a két fajta emberrel találkoznak – tehát a hiteles embernek van hazug, és van őszinte ismerőse is.

NE HAZUDJ! - mondanánk...
Hiába mondjuk egy hazugnak azt, hogy ne hazudjon. Először is azért hazudik, mert így tanulta. Másodszorra azért, mert előnyt vár a hazugságától. Harmadszorra pedig azért, mert sok mindenben magának is hazudik.
Nézzük meg sorban, hogy mit tehetünk vele, mi, őszinték.
HAZUDJ!
Hazug a társadalmunk. Hazudik a tévé, hazudnak a FaceBook-on a cikkek nagy százalékában, ezzel maximum annyit tehetünk, hogy nem olvassuk, nem nézünk tévét. De akkor el vagyunk zárva a hírforrásoktól. Talán eleve jobb, ha nem hiszünk el elsőre semmit, de bele tesszük a pufferelő tudatunkba, oda, ahol nem címkézünk meg semmi információt, hanem csak annyit teszünk hozzá, hogy olvastam-hallottam. Majd előkerül, ha kell. De nem alapozzuk rá az életünket, a jóérzésünket.

A hazug társadalom létrehozta, hogy az emberek gyerekkorban már erre szocializálódtak. Hazudnak a tanárnak a házi feladatról, a szülőnek a jegyről. Miért? Mert érdekükben áll, mert így kisebb a büntetés nagysága. 
(Jut eszembe, mi szülők alakítjuk ezt így ki. Ha az igazságért nem jár akkora büntetés, mint a hazugságért, akkor nem neveljük a gyerekünket hazugságra.)
Hazudnak a rendőrnek, és viszont, az ellenőrnek… mert kisebb a büntetés nagysága, ha hazudnak. Ilyen hazug társadalomban élünk. Az egyénnek nem érdeke kifelé, hogy ne hazudjon… viszont így nem is fejlődhet aranykorivá. Tudod, a sáremberből, vagy ólomemberből aranyemberré…

Az ilyen emberekkel csak finoman és nem ölelkezve szabad érintkezni. Csak annyira, hogy a sár ne fröcsköljön ránk. Meghallgatjuk a hazugságaikat, és kész. Ha szeretsz odamondogatni, akkor szembesítheted is a hazugságaival, de nem biztos, hogy eredményt érsz el. Esetleg ha egyébként jó ismerőseink, vagy barátaink, mosolyogva vissza lehet kérdezni – ugye ezt azért te sem hiszed el?
És végül az emberek hozzá vannak szokva, hogy maguknak is hazudnak. A legnagyobb hazugság, hogy jó ez nekem így, ebben a hazugság társadalomban, hazugságaimmal.
Egyes rendkívül öntudatos emberek szeretnek rápirítani a másikra, hogy „legalább magadnak ne hazudj!”

Nos kedves aranykori társam, tudd, hogy legtöbbször nem tudják magukról, hogy hazudnak maguknak. Rá kell döbbenniük. Például nem rossz ember az összes ellenőr, APEH dolgozó és bírságokat fogalmazó és kiszabó ellenőr. Hazudnak maguknak arról, hogy azt kell megcsinálniuk a munkahelyen, és hazudnak arról, hogy amikor hazamennek, akkor le tudják tenni. Hazudott magának az összes koncentrációs tábori őr, hogy ezt nekik meg kell tenni. Hazudik sok katona is legeslegelőszörre magának, hogy neki ölnie kell. Ha egyszerre mindenki rádöbbenne, akkor nem is lenne háború.

De az emberek többsége hazudik magának is
Nem, nem tudják letenni a hazugságot könnyedén. Jöhetünk karmával, meg miegymással, hogy majd visszakapják… de nem a mi dolgunk kívülről ezt rájuk tolni. Amit tehetünk, az csak annyi, hogy magunkról beszélünk. 
„Én hazugságnak tartom, hogy valótlanságot állítasz másikról, csupán a statisztikák alapján.” ugye ennyit kimondhatunk?
Nade a kérdés,  hogy tudunk velük valamit kezdeni? Azt tudjuk elmondani, hogyha egyszer már nem hazudik saját magának, hogy jól teszi a dolgokat, akkor majd szívesen segítünk neki, hogy hogyan induljon el az őszintébb élet felé. Ennyi.

Látszik, egyénileg tényleg csak annyit tudunk tenni, hogy mi magunk nem hazudunk magunknak, pontosabban egyre tisztábban felderítjük magunkban, hogy mit szeretnénk, miben hiszünk, hogyan szeretnénk élni az életünket.
Sőt még ez is csak félig igaz, mert mi tudjuk, hogy nem hazudunk, de a többiek el sem tudják képzelni, és még ezt is hazugságnak veszik. Most éppen egy ismerősnek fejtettük ki, hogy nem csalunk, és üzlet reményében nem fizetünk le másokat. Egyszerűen nem hitte el, pedig látnia kell, hogy ahogy folytattuk, az igaz – inkább nem dolgozunk csak annyit, és csak akkor, amit őszintén meg tudunk tenni, amiért nem kellett más felé megalkudni.

Vagyis légy felkészülve rá, hogy nem fogják elhinni, hogy nem hazudsz. De nem is őértük teszed, úgy gondolom. Te meg tudod az igazságot.
Ezzel együtt bízok benne, hogy legalább egy morzsát hagysz a másikban, hogy talán, talán neki is jó lenne, ha már nem hazudna…
Egyszer fogunk növekedni. Többen leszünk, akik nem hazudnak. Akik igazat mondanak.
Amennyiben azonban már annyian vagyunk, hogy megalkothatjuk az új, őszintébb társadalmat, úgy már tudunk többet is tenni annál, amit eddig elmondtam. Ekkor már nem csak morzsákat osztunk másnak.
Példaként tudjuk állítani, hogy valódian, igaz módon érdemes élni. Tudunk majd történeteket hozni társainkról, mint magunkról, hogy milyen felszabadító érzés hazugság nélkül élni.
És ha már még  többen vagyunk, akkor lehet azt mondani, hogy mindenki csak saját életét tegye tönkre a hazugságával. Amit hazudik, bárkinek is, az hulljon vissza rá – vagyis lehet társadalmilag arra koncentrálni, hogy ne az legyen már végre hibás, akit átvertek, (netán megerőszakoltak, vagy megvertek, vagy megöltek, szóval ne az áldozat legyen már a hibás) hanem a hazug, az átverő legyen megszégyenítve.
Aki hazudik, akárki miatt teszi is, ő hazudik. Ezt fontos leszögezni. Én lehet hogy meghallgatom. Lehet hogy már nem,..
Magamnak, és a megérzésemnek hiszek csupán.
És nem akarlak átverni, bár tudom, hogy ebben a világban nehéz már hinni, Nem várom el, hogy elhidd.
De én tudom, mert ez tőlem függ, és én sem magadnak, sem neked nem hazudok. (Lepjük meg a másikat - mondjunk igazat!)

Most, amikor még csak morzsákat osztunk, talán elhiszed, talán nem: nagyon jó érzés a valódit, az őszintét adni. Olyan, mintha kinyílnék, mintha könnyű lennék.
Kívánom neked is ezt a könnyed, tiszta érzést!
Kozma Emese Kinga - ezt az írásomat a www.aranykori.hu honlapomról emeltem át...