Eltérőek a vélemények arról, hogy jó-e a
gyerekkel való együtt alvás, vagy inkább káros. Tudományos kutatások
alátámasztják mindkét változatot, ezért én nem ezekre hagyatkoztam, hanem a
saját tapasztalataimra.
Az újszülött
természetes igénye, hogy a gondozója (jó esetben az édesanyja) közelében
legyen. Az evolúció időszakában (de még jóval később is) a magára hagyott
csecsemő halálra volt ítélve: éhen halt, megfagyott, vagy a vadállatok
martaléka lett. A kisbaba élete tehát az őt körülvevő felnőttektől függ;
nemcsak fizikai szükségleteinek kielégítését várja el teljes joggal tőlük,
hanem az érzelmi igényeinek beteljesítését is. Vagyis azt, hogy folyamatos
testközelben lehessen, megkapja a szükséges taktilis ingerlést (simogatást),
becézgessék, beszéljenek hozzá, és ringassák. Ezért én nem is tudom
értelmezni az olyan kirohanásokat, mint pl. „ez a mocskos kölyök állandóan csak
cipeltetné magát”, vagy „teljesen elkapattad ezt a gyereket, mindig csak rajtad
csüngene”. Olyan dolgokat rónak fel a csecsemőnek (újszülöttnek), ami
belekódolt, elemi igénye, mintha a sakálnak a szemére vetné valaki, hogy húst
evett.
 |
| Emlős-társaink, a makákó majmok még ösztönösen közelítik meg a témát |
Ebből kitalálhatjátok,
hogy én a babahordozás és az együtt alvás híve vagyok. Legkisebb gyerekünk
élete első hónapjaiban csak hordozókendőben utazott, és aludni is jobbára
velünk aludt. Az együtt alváson itt azt értem, hogy ha nyűgös volt, akkor
magunk mellé vettük, és nem azt, hogy akarata ellenére sem engedtük be a
kiságyba (mert azért abban is töltött időt). Nekünk tehát volt kiságyunk,
használtuk is, de élhető lehet az élet akkor is, ha a baba eleve a szüleivel
alszik. Eleinte én is féltem attól, hogy agyonnyomom a kicsit, de hála Istennek
nem feküdt rá egyikünk sem, és sokkal kényelmesebb volt így a csecsemővel az
éjszakázás, hiszen nem kellett kikelnem az ágyból 3-4 óránként, hanem csak
megkínáltam félálomban a babát. Mennyivel fárasztóbb lehet, ha az anyának akár
még emeletet is kell másznia egy éjszakai szoptatás miatt, és az ágy szélén (jó
esetben egy fotelben) kell kucorognia, míg a baba visszaalszik…!
 |
| A baba meghívta magát egy kis tejre... |
Civilizációs vívmány
a „szülői háló”, vagyis amikor a szülők nem egy helységben alszanak a
csecsemővel, néha nem is egy emeleten. Nem erőltetem én feltétlenül a felnőttek
ágyába a csecsemőt, de hogy még ne is egy szinten aludjanak vele???
Hogy tudják
így felelősséggel a baba gondját viselni?
Hogy tudnak a kicsi rendelkezésére
állni, ha szüksége van rájuk?
Hát úgy, hogy a gondos szülők vásárolnak egy
bébiőrt. Ez egy kis műszer, amit a kiságy mellé tesznek, hogy ez őrizze a
kisbabájuk álmát, ébrenlétét. A bébiőr nemcsak a légzést figyeli, kívánságra
fényképet is készít a babáról, megméri a szoba hőmérsékletét, illetve
altatódalt is közvetít a kicsinek (!).
Én elhiszem, hogy sok szülő ettől
nagyobb biztonságban érzi a gyerekét, és nem is tudom, hogy hogyan fogalmazzam
meg…
De ez mégiscsak egy rádió adó-vevő, ami sugároz, mint a mobiltelefonok, és
ezt jóhiszeműen odateszik a szülők a gyerek feje mellé, míg ők a lakás másik
végében nem tudom mit csinálnak!!!! Én könnyen beszélek, nekünk kicsi a
lakásunk, tehát a legtávolabbi ponton is hallom a gyerek minden nyöszörgését,
de mégiscsak túlzásnak tartom, hogy egy csecsemő annyira messzi legyen a
gondozóitól, hogy egy olyan készüléket kelljen a felnőtteknek bevetniük, aminek
műszaki leírása olyan hosszú, mintha egy föld-levegő rakéta lenne!
Én ilyen esetben
elképzelhetőnek tartanám – természetesen a hordozókendőn kívül – azt a
megoldást, hogy a babát beleteszik egy mózeskosárba, amiben elszundikálhat, és
ezt a csomagot magával viszi az anya a ház/lakás/kert különböző pontjaira. A babát
nem zavarja a család normális alapzaja, (sokszor még az annál hangosabb
események sem), tehát a légkalapácson és rock koncerten kívül nem sok dolog
gátolja az alvását.
 |
| Ha nincs a közelben felnőtt, megteszi az ember legjobb barátja is - őriz, melenget, szeret... |
Néhány szót megér a nagyobb gyerek
szülői ágyban való alvása is. Az a véleményem, hogy ha a gyereknek igénye van a
szülő testi közelségére, akkor annak megvan az oka; fél, szorong, nyugtalanítja
valami. A mieink azt kérik ilyenkor, hogy hagy aludjanak velünk (illetve nem is
kérik, csak betámolyognak közénk a nagy ágyba). Mi nem zárjuk ki őket se az
ágyunkból, ha szükségét érzik, velünk alhatnak. Igen rosszul venné ki magát, ha
a gyerekem a takarót nyakáig magára húzva rettegne az ágyában a félelmeivel
összezárva, én meg nyugodtan aludnék a másik helységben. A gyereknek olyan
fontos, nekünk meg nem zavaró az ő közelségük, tehát nem tagadjuk meg tőlük ezt
az apróságot. Vannak olyanok, akik még a házastársukkal se tudnak együtt
aludni; ebben az esetben megoldás lehet a szülő ágya mellé letett matrac, amin
a gyerek elalhat – akár a felnőtt kezét fogva.
Lehet, hogy én
maradi vagyok, de nem szeretném, ha egy gép énekelné az altatódalt a
gyerekeimnek, és elég erőt érzek magamban ahhoz, hogy magam felügyeljem a
gyerek pihenését. Soha nem hagytam magára az alvó csecsemőt! És nem
kényszerítem magunkat értelmetlen szabályok közé, nem értek egyet azokkal, akik
ilyen elveket vallanak: „a gyereknek a kiságyban van a helye, és ehhez minden
körülmények között ragaszkodom, hiszen akkor soha nem tanulja meg a rendet!”
Szerintem a gyerek a „rend” helyett azt tanulja inkább meg, hogy minden
körülmények között számíthat ránk, a szüleire!
Alma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése