Gyűjtögetés

Réka írása:

Miután kiköltöztünk a természetbe, sokan nekem szegezték a kérdést, hogy akkor mi most gazdálkodunk? Hát, tulajdonképpen az épp aktuális otthonunktól függően (ugye évente legalább egyszer új házba, sokszor új faluba költöztünk) igyekeztünk konyhakertet kialakítani. Teremtek tehát zöldségeink, hol több, hol kevesebb, sok helyütt voltak gyümölcsfáink, sőt, voltak már állataink is: baromfi, kecske, juh, és kölcsön-ló is. Azt azonban nagyon nem merném magamról kijelenteni, hogy mi akkor most gazdálkodunk.

A másik kérdés, ami igen gyakran megkapok, hogy akkor ugye mi önellátók vagyunk? Egyrészt ma hazánkban nem ismerek egy olyan családot sem, aki tökéletesen önellátó. A fűszernövények erkélyablakban való termesztése, a házi befőzés és savanyítás, az mostanában újra népszerűsödő aszalás mind jól ismert és bevált praktikák. Sokan vannak, akik akár hagyományos, akár biogazdálkodást folytatva, permakultúrát űzve megtermelik a maguk zöldség-gyümölcs szükségletét, vannak jópáran, akik állatokat tartva fedezik a húsfogyasztásukat, és állataik ugye tejet és tojást is adnak. Olyanról már kevesebbet hallok, hogy valaki a saját maga által felhasznált gabonát megtermeszti (Krisnavölgy vagy Drávafok erre a jó példa) vagy magának üti az olajat. A háztartás egyéb szükségleteiről már ne is beszéljünk, mert egészen biztosan nem fog senki nekiállni merítéssel WC-papírt gyártani, tüzet kovával-taplóval csiholni, fém-eszközeit maga kovácsolni…

Ma már szerintem nincs is erre szükség (bár az ősi tudás jó, ha a birtokunkban van, ki tudja, mikor vesszük hasznát). Már a fentebb említett növénytermesztés és állattenyésztés is ember próbáló munka, szinte 24 órás elfoglaltság egy család minden tagjának.

És anno azt mondtam, nem vagyok hajlandó a természetes életmódba beledögleni (mert sok ilyet látok magam körül). Nem fogom az egész napomat azzal tölteni, hogy a kajámat előállítsam. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ennyi meló kell ahhoz, hogy nap mint nap enni tudjak adni a családomnak! Azon morfondíroztam, hogy a Jóisten ezt valahogy tuti sokkal egyszerűbbre tervezte, csak mi magunk bonyolítjuk megint a dolgokat szántással, kapálással, egyebekkel.

Aztán elkezdtem olvasni a mulcsozásról (ágyő gyomlálás), magam is alkalmazva ezt, hallottam, hogy növénytársítással elkerülhetőek a kártevők (ágyő rovarirtás), megismerkedtem a természetes komposztálással, trágyázással (ágyő műtrágya). Láttam videót olyan néniről, aki a föld felszínére eldobálta a krumpliját, és lám, abból mindenféle ásás, kapálás, talajtöltés ellenére szép növény fejlődött. Szóval sorra jöttek a példák, hogy a természetet jobban utánozva, a földet kevésbé kizsigerelve, nem a nagy haszonra, az óriási termelési rátákra hajtva, hanem csupán saját szükségleteinket kielégítve nem is olyan nagy ördöngösség ez.

Aztán pedig jöttek az Anasztázia-könyvek, ahol a tiszta élő víz ott van az ősforrásban, ahol úgy esznek, ahogyan lélegeznek, pillanatnyi szükségletnek megfelelően, séta közben lecsipegetve egy bogyót vagy magot. Ahol nem előállítják az élelmet, hanem elveszik Isten terített asztaláról. A mézet, a gombát, a gyógynövényt…

Persze Anasztázia is ír a magvak elvetéséről (magvat szájban tartani, növényeket simogatni, lábmosó vízzel öntözni), de én ebben a cikkben most a gyűjtögetésre helyezem a hangsúlyt. Hiszen ott van minden a természetben, amire az embernek szüksége van. Csak... Mi is történt? Egyszerűen vakok lettünk, nem vesszük észre ezeket a kincseket. Nem mozdulunk ki városi otthonainkból, legfeljebb a közeli boltba, ahol megvesszük a sok vackot, melyektől testünk leépül, és híven szolgálhatjuk a gyógyszeripart…

A cikk apropója a szeptember, hiszen ekkor ontja a természet a gyümölcsöket, gyógynövényeket, magvakat. Csak fel kellene kerekedni, kimenni egy-egy emberi civilizáció által nem, vagy csak kevéssé fertőzött helyre, és másik tömhetjük a hasunkat vagy a kosarunkat. Mi is ezt csináltuk az elmúlt napokban a családdal. Sütött a nap, jó sétákat, kisebb kirándulásokat tettünk, és közben teliraktuk a kosarakat és hátizsákokat a sok finomsággal.

Mi a teljesség igénye nélkül a következőkkel gazdagodtunk: szőlő, alma, körte, szilva, őszibarack, dió, mandula, galagonya, csipkebogyó, menta. Gyógynövény-csokor díszíti a falat, vadvirág-csokor a vázában az asztalt, egy tányérba a gyerekek a természet egyéb terméseit gyűjtik, úgy mint vadgesztenye, makk, faágak…

És persze, mivel mi sem vagyunk tökéletesek, nemcsak begyűjtöttünk, de be is vásároltunk zöldségekből. Paprikát, paradicsomot, kukoricát, zsákos krumplit és hagymát például. Főtt a főtt kukorica, befőztünk egy csomó lecsót, elraktunk paradicsomlevet és sűrített paradicsomot, készült sok szilvabefőtt és szilvalekvár is.

A sok teli üveggel és a gabonakészleteinkkel már örömmel nézhetünk a tél elébe. És ti?

Réka

(fotók: Réka)