Várandósság

Réka írása:

Nem mindegy, hogy hívjuk, nagyon nem. Terhesgondozás – ettől a szótól a hajam is égnek áll! Teher és gond? Na persze az utolsó hónapban, mikor az ember bálnának érzi magát, tényleg teher már a nagy pocak, de amúgy: áldás. Várandósság, ez olyan szép szó, ebben benne van, hogy mennyire várják az új jövevényt. De a legszebb az „áldott állapot”… Egész más minőséget, a gyermekhez való más hozzáállást fejez ki.

Nehéz annak tapasztalatot szerezni, aki csak egyszer-kétszer szült. Én az eddigi várandósságaimból és szüléseimből rengeteget tanultam. Volt kórházi és otthoni, volt természetes, indított és császár, volt, amelyik két és fél óráig tartott, és volt, amelyik fél napig. Mennyit változtam, fejlődtem az elmúlt évek során csak azért, mert gyermekeim születtek!

Eleinte állandóan könyveket olvastam, rengeteg információt gyűjtöttem be. Számolgattam a napokat, heteket, hónapokat,  méreteket… Aztán már nem érdekelt semmi ilyesmi (különösen nem dr. Spock „zseniális" tanácsai) , sokkal inkább hallgattam a belső hangomra, a megérzéseimre, az ösztöneimre.  A régi könyvekben pl. ilyen tanácsok voltak, hogy az igény szerinti szoptatás rossz hatással van a babára, meg hogy az ölelgetés kifejezettem káros. Így lettünk mi elcseszett nemzedék, már bocsánat. Hogy nem kaptunk elég testi (anyatej) és lelki (ölelés) táplálékot édesanyáinktól. Azóta szerencsére változtak az idők! Az agy helyett egy anyának sokkal jobb a szívével, természetesen hozzáállni a gyermekvállaláshoz.  

„Terveztétek ezt a sok gyereket?” Elég gyakran megkapom ezt a kérdést. Én úgy vagyok vele, hogy a gyereket nem tervezni kell, hanem szeretettel várni. Ha jön, akkor örömmel fogadni.

A várandóssághoz való hozzáállásomat befolyásolták kedves barátnők, asszonytársak, a témáról elolvasott alternatív szemléletű könyvek (sok ilyen írás található ma már a neten is), valamint a természetes szülést segítő szülészek, bábák, dúlák.

Régebben, amikor tudomást szereztem a babáról, rögtön rohantam orvoshoz, védőnőhöz. Pedig a várandósság, a szülés nem betegség, nem orvosi rendelőbe, kórházba való! A rutinszerű méricskélés és felesleges vizsgálatok helyett sokkal jobb felkészülés a bábák által tartott otthonszülős tanfolyam. Három megélt szülés után ültem végig egy egyhetes kurzust, és többet tanultam belőle, mint bármi másból életemben. Még az ötödik várandósságom alatt is elvégeztem újra, annyira sokat adott, mind tudásban, mind emberileg. Például rengeteg téves információt tisztáztak, félreértést oszlattak el, valamint  jó volt azt érezni, hogy nemcsak én vagyok „ufó”, hanem velem együtt sokan mások is ezt az utat járják.

Mennyi vizsgálat vár (elvileg) egy kismamára! Vérkép, fehérje, cukor, hüvelyi vizsgálat, AIDS, vércsoport, RH-faktor, EKG és belgyógyászat, vérnyomás-mérés. Már ha úgy dönt, hogy ezeken részt vesz. Én a végén már semmiféle ilyen vizsgálaton nem vettem részt, és jó tudni mindenkinek, hogy ezek közül egyik sem kötelező. Annyit veszíthetünk vele, hogy ha nem veszünk részt az előírt négy alkalmon, akkor nem kapjuk meg a szülési segélyt.

Vicces, hogy az orvosok csak akkor látják bizonyítottnak a várandósságot (terhességet!), ha az ember beadja a laborba a pisijét. Számomra viszont teljesen egyértelműek voltak a jelek. Az elmaradt havi vérzés, a reggeli émelygések, az ízlés megváltozása, a has felpuffadása, valamint az, hogy éjjel már a tyúkokkal ágyba dőltem, és ha a gyerekeim hagytak volna, napközben is bármikor tudtam volna szundítani.

Jó, ha a várandós anya az életmódját a teste jelzéseihez igazítja. Mozog, amennyit csak tud, de ha bekeményedik a hasa, akkor inkább pihenjen. Nem kell végigfeküdni az egészséges várandósságot, viszont nem kell menő csajként vagánykodni sem. Emlékszem, az első várandósságomnál még a kilencedik hónapban is kerékpároztam, az ötödiknél már inkább fetrengtem… Laza „terhes-torna”, jógagyakorlatok, napi séta, és megtettünk mindent az egészségünkért. Az intimtorna is nagyon fontos, a belső szerveink jó állapota érdekében.

A táplálkozásunkra is figyeljünk oda, ilyenkor még jobban, mint máskor. Nem kell kettő helyett zabálni! Mondom én, aki levesből, főzelékből dupla, tripla adagokat be tudtam ilyenkor nyomni. Kényszeresen nem kell egészségmániássá válni, de a fölösleges nasikat, műkajákat viszont ki kell iktatni az étrendből. Azt ugye mondanom sem kell, hogy se cigi, se alkohol, se kávé. (Nemcsak várandósoknak, hanem úgy általában sem – szerintem.) Én az eddigi várandósságok során 12-15-18 kilót híztam, és a szoptatások végén mindig sikerült visszafogynom az eredeti súlyomra. Persze úgy, hogy a mozgást és a megfelelő étrendet a szülés után is folytattam.

Nem értem azokat, akik önértékelési zavarokkal küzdenek megváltozott alakjuk miatt. Én tetszettem magamnak pocakosan, és jól estek a volt férjem dicsérő szavai is. Kedves apukák, mondjátok minél többször a párotoknak, mennyire szép és kivirult, hisz ez az élet természetes rendje. És a bálnából úgyis hamarosan (ha odafigyel magára) karcsú nádszál lesz.

Fontos a várandósság alatt a pihenés, nemcsak az alvás, hanem a test és a lélek kikapcsolása. Persze ha nagyobb testvérek is vannak, akkor ez szinte lehetetlen. Kedves apukák, biztosítsátok párotoknak, hogy időnként egyedül tudjon egy kicsit lenni, csendben olvasni, kötni-varrni, zenét hallgatni. Én minden alkalmat kihasználtam egy kis ledőlésre, kinyújtózásra; ilyenkor főleg olvasgattam, írogattam.

Még fontosabb egy várandós nő számára a béke és egy nyugalom. Ordító nagyobb gyerekekkel, költözéssel, lakásfelújítással ez nehezen megy. Aki meg tudja oldani, az a várandósság alatt, vagy legalább a vége felé már ne dolgozzon (mondom én, aki a három elsőnél gyakorlatilag a szülés napjáig dolgoztam), hogy összpontosítani tudjon a szülésre és a kisbabára.
Tartsuk a kapcsolatot a babával! Megsimogatni a hasunkat, beszélni hozzá, akár konkrétan, akár gondolatban, mindez nagyon fontos! Az is, hogy az édesapja meg a testvérei dédelgessék, szeretgessék a pocakon keresztül. Én szívesen hallgattam zenét várandósan, erre bent mindig ment a nagy rugdalózás, főleg, ha magam is táncra perdültem közben.

Jó volna, ha nem kisfiút vagy kislányt várnánk, hanem gyermeket. Így pl. elkerülhető a későbbi csalódás. Apukám is kiakadt, hogy nem fiú lettem, kaptam viszont egy „férfi, férfias” jelentéssel bíró keresztnevet, az Andreát, valamint egy kb. negyven év alatt leküzdött komplexust… Az is jó, ha előre kigondoljuk a nevet, neveket, de az is, ha a születés után a baba szemébe nézünk, és úgy választunk. Bár én hiszek abban, hogy a baba maga választja a saját nevét, nekem pl. Ilus megsúgta, hogy a Tündér névhez az Ilonát is szeretné megkapni. Jó volna, ha idegen hangzású Jessica és Rodrigo helyett régi magyar neveket adnánk a kisbabánknak…

Réka

(fotók: Réka)