Tágul a Szeretet Tere
Piroska írása:
Az úgy volt, hogy először nem akartam menni
Csobánkapusztára. Már megint egy fesztivál, tömeg, evés-ivás, sok duma, Sun,
Rainbow, nem is tudom. Voltam már fesztiválozni eleget, nem hiányzott. Aztán
felhívott Eperjesi Tomi barátom, a szervező csapat egyik tagja, hogy a Szeretet
Tere Műhelynek ott a helye ezen a fesztiválon… Mert ezek a fiatalok pont azt
teszik, amiről az Anasztázia könyvek is szólnak, csak épp nem a könyvekből
vették… Milyen jó lenne, ha találkoznának ezek a pontok.
Na jó, kicsit utánanéztem a Gyüttmenteknek.
Fiatalok a Magyar Vidékért Alapítvány… Városi paraszt vidékre szeretne
költözni… Céljuk az ember és a természet kiegyensúlyozott viszonyának
helyreállítása…
A végtelennek tűnő földutakon és
lélegzetelállító dombokon is túl, a rekkenő hőségben, árnyas fák alatt találtam
meg Csobánkapusztát. Nem volt nagy tömeg délben, amikor érkeztem, egy-két ember
lézengett erre-arra. Jó kezdet…
A szervezők olajozott együttműködésének
köszönhetően 5 perc alatt a helyemen voltam karszalaggal az előadásom
helyszínén, a Fonó csevegőjében. Előtte még a Bölcselőben hangolódtam Szűcs
Gergely gyümölcsész tájízű előadásán, amelyet csak nehéz szívvel tudtam
otthagyni. Érdekes, hogy honnan került elő hirtelen a semmiből vagy 40-50 ember
erre az előadásra… Nem is értem.
A Szeretet Tere előadás teljesen interaktív és
nagyon bensőséges hangulatú volt. Bemutatkoztunk, palacsintáztunk, nevettünk,
megoldásokat kerestünk, figyeltünk, együtt voltunk. Gyorsan előkerült az
iskolatéma, szívem ügye, ehhez segítségként ott volt velünk volt a Boróka Ház
tanuló közösség két tagja is Diósjenőről. A szervezők közül is voltak ketten,
rég látott barátok, Tomi az édesanyjával együtt. Ezt is jó volt látni, mert a
generációknak újból meg kell találniuk egymást, hogy béke lehessen, és hogy
tanulhassunk egymástól. Tomi édesanyja fogalmazta ezt meg bölcsen a fiával
kapcsolatban: “Kicsi korában én tanítottam, most meg én tanulok tőle.” Hát
ilyen egyszerű ez.
Ahogy “gyüttem-mentem”, folyton ismerősökbe és
barátokba botlottam. Ki kellett jönni Nógrádba (80 km-re Budapestről), hogy
találkozzunk. Szóval ott van az a közös “ügy”, hogy vidéken van ám az igazi
élet, mert ott van elég élhető TÉR. Sokat beszélgettünk ezekben a napokban
arról, hogy milyen fontos a tér szerepe az életünkben. Mert sokan azt hiszik,
nincs elég idejük, pedig valójában a terük az, ami hiányzik, s ez adja az
időhiány érzetét….
Két élményem emelkedik ki a sok közül a
Csobánkapusztán töltött napokból. Az egyik, hogy lóhátról egészen másképp néz
ki a világ… S nemcsak a felülről szemlélődés, hanem az érzés is egészen
különleges, amit az állattal megtapasztalsz…
A másik pedig Fanó Magdi (de rég vártam már,
hogy találkozzunk!!! és ím), Smaragdfalva létrehozójának pártfogoltja, Illés
őszinte kitárulkozása életének legnehezebb időszakáról, a próbatételekről és a
reményteli jövőről. Mert kesereghet valaki naphosszat azon, hogy “jaj de
milyen keserves az élet, hogy milyen sorsot adott nékem, és hogy mi is lesz
most”, de jobb, ha aktívan keressük a megoldásokat és hagyjuk, hogy megtaláljon
a jó is, ne csak a rossz. Nyitott szívvel lehet ezt, elfogadással, a jóra
törekvéssel. Illést mintha egy védőangyal kísérné és terelgetné útját
azon döntések meghozatalára, amelyektől most erőt és kitartást sugárzó lénye
annyira lenyűgöző volt mindannyiunk számára.
Sok minden volt még, sorolhatnám napestig… Pár
megfigyelést említek listaszerűen:
Az étel
és ital nagyon finom, nagyon ízletes volt, adomány jellegű ellenértékért, nem
láttunk ártáblákat. Elkészítésük és a kiszolgálás óriási alázattal és hatalmas
jókedvvel párosult. Öröm volt kérni…
Minden
építmény helyi alapanyagokból készült. A toalett komposzt, minden evőeszköz
környezetbarát, gyorsan lebomló. A programok sokszínűek, a vidéki élet minden
területét lefedték. Az elhasznált vizet tisztítás, ülepítés után
újrahasznosították. Bárki beállhatott bárhová önkéntesnek, játékba, táncba vagy
kipróbálni az eszközöket. A kovácsmester elbűvölő személyiség (Fülöp Tibor
Nagykarácsonyból) és nagyon értette a dolgát.
Egyetlen
negatív pont, nekem, az éjszakai zene. Péntek este hajnal 2-nél is tovább
tartott, alig vártam, hogy végre csend legyen. Nekem az erdő és természet
egyenlő a csenddel, de persze megértem, hogy másoknak ezek a napok inkább a
szórakozást jelentették. Szóval béke van.
Amit bánok: nem ültem fel a motoros
sárkányrepülőre… lehet, hogy ilyen földi halandónak, mint én, nem is lehetett…
Mindenesetre lefényképeztem. Már a földön.
Szumma szummárum: Jó volt!
Szép volt! Jövőre ugyanitt!
Piroska
(Szeretet Tere Műhely)
(fotók: Piroska)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése