Szimmetrikus szerelem

Kapcsolataink egyensúlya

Réka írása:

Drága nőtársaim, nekem az a meglátásom, hogy minket kissé túlzottan megfertőzött a feminizmus. Annyira baromira egyenrangúak akarunk lenni a férfiakkal, hogy nem vesszük észre: ez az egyenlősdi megfertőzi saját nőiességünket, és az ő férfiúi mivoltukat is. Igaz persze, hogy az elmúlt évezredek, évszázadok során a nők el voltak nyomva, és ez nem amolyan feminista duma, hanem tény. A rengeteg alárendeltség és elnyomás és erőszak odáig vezetett, hogy egyszer csak kirobbant az a sok elfojtott indulat, fájdalom és keserűség, és kiáradt a nőkből, mindent elsöprő lavinaként. 

Totális egyetértésem persze azokban a dolgokban, hogy egy nőnek is lehessen joga szavazni, tanulni, munkát és férjet választani tetszése szerint. Csak valahogy ebben a nagy küzdelemben mintha sikerült volna átesni a nőknek a ló túlsó oldalára. Túl harciasak lettünk, túl dominánsak – tulajdonképpen, valljuk be: manapság olyan egy csomó nő, mintha férfi volna. A férfiak pedig…

Hogy is mondtam? Férfi? Mi is az? Alig akad belőlük néhány példány mutatóba. Mert én a mai lányos arcú, rózsaszín inges, lágy vonású elvileg hímnemű egyedeket nem tartom annak. (Igen, a képen tényleg egy "férfi" látható!) A külsőn túllépve ilyen a határozatlan, anyámasszony katonája, félénk, papucs, mama kedvence… Na, ez sem férfi, szerintem. Félreértés ne essék, a másik véglet se szimpatikus számomra, azaz a sörözős, nagyhangú, nem erős, hanem erőszakos, nőket lenéző, velük csőbunkón viselkedő macsó.

Hölgyeim, akár tetszik, akár nem, mindez bizony a mi hozzáállásunktól függ! Csak semmi panaszkodás, hogy már megint a nők kezében a megoldás. Örüljünk neki, hogy ismét mi változtathatunk a helyzeten, de nem ám úgy, hogy kívülről, erőszakkal akarjuk megváltoztatni a férfiakat, hanem úgy, ha saját magunkat változtatjuk meg! Bizony: akkor lesz igazi férfi valaki, ha mellette egy igazi nő áll. És itt se rögtön tűsarkúra meg vérvörös rúzsra gondoljatok, hanem olyan nőre, aki egyszerre befogadó és rugalmas, megtartó és érzelmekben mégis kiáradó, házias de önmegvalósító is… Egyszóval: NŐ!

Egyensúly kellene a világba, drága nőtársak, a kapcsolatainkba, a szerelmeinkbe mindenképp. De az egyensúlyt sokan az egyenlősdivel azonosítják.

Pedig nem kell nekünk tökéletesen egyformának lennünk! Nincs szükség traktoros nőkre és GYES-en lévő férfiakra – szerintem. A lényeg, hogy szabadon élhessék meg saját nőiességüket illetve férfiasságukat.

Egy ideális kapcsolatot úgy képzelek el, mint egy jin-jang jelet. Ahol a fehérben is ott a fekete, és a feketében is ott a fehér. Azaz nőben a nőies jegyek dominálnak, főként övé a háztartás, az otthon, az anyaság, de emellett pénzt kereshet vagy kicserélheti a villanykörtét, ha kell. A férfi is főként a férfias szerepeket éli meg, aki a család fenntartója és védelmezője, de nem omlik össze az élete, ha néha neki kell megfőznie egy ebédet vagy kicserélnie a baba pelenkáját.

A kapcsolat tehát nem úgy szimmetrikus, hogy mindenki mindenből egyformán veszi ki a részét. Nekem pl. semmi igényem sincs arra, hogy páros napokon én mosogassak, páratlan napokon meg a kedvesem. Hiszen ez azt jelentené, hogy akkor ugyanúgy felváltva kellene a keményebb munkákból is kivenni a részemet. Akar a fene kaszálni meg fűrészelni!

A szimmetria persze nemcsak a munkában és háztartásban nyilvánulhat meg, hanem a társunkhoz való hozzáállásban. Egyik barátnőm azt mondta, hogy ő nem akar felnézni egy férfira, az olyan megalázó, neki a szimmetrikus kapcsolat a nyerő. És úgy nem lehet szimmetrikus a kapcsolat, hogy a nő felnéz a férfira, a férfi pedig a nőre? Én máris megvan az egyensúly? Én csomó dologban baromira csodálom a páromat, a szakmájában elért sikereiért, az emberi tulajdonságaiért, de ő ugyanígy nagyra becsül engem, hogy pl. öt gyermeket nevelek, vagy hogy milyen sikeres a blogom (olvassa és véleményezi is egyébként rendszeresen).

Felnézés-lenézés… Fogalomzavarok vannak itt. Hajlamosak vagyunk összekeverni az alázatot a megalázkodással, a szolgálatot a szolgasággal, és persze a másik oldalon a szabadságot a szabadossággal. Én bizony szívesen teszek szolgálatokat a kedvesemnek, például minden reggel elkészítem a kakaóját, és be is viszem neki a szobába. Egy harcos feminista erre tutira felhördülne, hogy hát nem tudja ő maga elkészíteni azt a kakaót? Dehogynem, én viszont örömmel teszem ezt meg. És nem azért, hogy viszonzást várjak, mégis tudom, hogy mindig megkapom. Nem ott, nem akkor, nem úgy. Nem úgy, hogy másnap ő hoz nekem müzlis joghurtot reggelire (bár erre is volt már példa), hanem mondjuk kitakarítja a budit vagy csúszós túraúton segítő kezet nyújt. Amit adunk, azt kapunk… Hát nem úgy szimmetrikus egy kapcsolat, ha kölcsönösen segítjük egymást?

És ha már „Nyoszolya” a rovat címe, legyen szó a szexről is a végére. A szimmetria a szeretkezésben is fontos, alapvető fontosságú! Az írásom elején említett elnyomás és erőszak kapcsán valahogy a szexszel kapcsolatos aszimmetriáról mindenkinek a nemi erőszak juthat az eszébe, vagy az, ha a férfi csak magával törődik, gyorsan kielégül, majd hagyja a párját a csudába. De bizony az egyensúly elbillenésében nemcsak a férfiak állnak vacakul, hanem a nőknek is sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani társukra. Nagyon sok férfi ismerősömtől hallottam, hogy a nők bizony simán elvárják, hogy kényeztessék őket, de ők nem, vagy nem sokat adnak cserébe. Ejnye…

Drága nőtársak, figyeljünk oda a férfiakra! Szeressük, dédelgessük, segítsük, dicsérjük őket, és erőfeszítésünk busás viszonzásra lel majd. (Ha nem, annak a „férfinak” azonnal búcsút kell mondani.) Férfiak, mert tudom, ti is szép számmal olvastok minket, hiába vagyunk elvileg női magazin, ti is szeressetek, dédelgessetek, segítsetek, dicsérjetek minket!

Az eredmény: boldog, szimmetrikus kapcsolat.

Réka