Meső írása:
Kamasz koromban Fritz Kahn vaskos kötete, A szerelem iskolája volt számomra
a tiltott, tehát vágyott gyümölcs. Akkoriban a nemiségre vonatkozó részeket
búvtam erősen, ahányszor csak sikerült rájönni, anya már megint hová dugta
előlem. Pedig mennyi más témájú bölcsességet vehettem volna magamhoz, ha néhány
fejezettel előrébb, avagy hátrébb lapozok. A szerző szerint például
boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak, mosolygósabbak azon család tagjai, ahol
rendszeresen, asztal köré gyülekezve, finomakat, megfelelő mennyiségben és
minőségben esznek. Ennek az együttlétnek az összefogója és szertartás vezetője
nem más, mint a feleség, a családanya.
A hatvanas évek vége felé nyomdába küldött, s rengeteg újranyomást megélt
gondolatmenet aszerint indokol, hogy a nyugati társadalomban a férj eljár
dolgozni egy olyan munkahelyre, ahol nem az emberi működést várják tőle, hanem
egy csavar szerepét a nagy gépezetben. A főállású feleség dolga, feladata és
egyben lehetősége volna, hogy otthonnal fészekmelegítse át az embör szívét, és
frissen készített, a férj számára kedves ételekkel táplálja gyomrát, így
próbálja megengedni és egyben elősegíteni azt, hogy sajátjai körében a férfi
ismét embernek, sőt családfőnek érezhesse magát. A feleség otthon maradásának
viszont alapfeltétele volt, hogy a férfi keressen annyit, amennyiből
megengedhették maguknak ezt a kényelmes, minimum polgári szintű életet.
Miután a nők kivívták jogaikat, s beszálltak az egyenlősdibe, bizonyos
szempontok szerint sokat nyertek. Másfelől szemlélve igen sokat veszítettek.
Azóta, hogy maguk is munkába járnak, mint kenyérkeresők, ők is ugyanolyan
fáradtan térnek haza. A gépezet ugyanúgy megköveteli belőlük a magáét. Ugyanúgy
nem lehetnek napközben önmagukat adó természetes emberi lények, ámbátor
hazaindulván még bevásárolhatnak, összeszedhetik a gyermekeket a különböző
intézményekből, otthon pedig nekiláthatnak főzni, mosni, vasalni, porszívózni,
és ugyanúgy ételt varázsolni az asztalra.
Így cserélődhetett le a nagymama konyhája alapján elkészített ízes főtt étel
a párizsis kenyérre, virslire, és a villám tempóban összecsapható sajtos
tésztára és tejbegrízre, valamint a kapkodásban, praktikumban, mirelitekben
gazdag modern és gyors műanyag alapanyagú főzetekre. A család kezdett nem
leülni az asztal köré, hanem álló fogadással, gyors hűtőre rohanással,
egyénileg éhséget csillapítani. Maradtak a hétvégi három fogásosok, amikor az
asszony ugyanolyan fáradt, ha nem fáradtabb, mint a férj, de neki a pihenésre
szánt napokra is jócskán jut kötelesség.
Michel Odent írja a Szeretet tudományosítása című olvasmányos tudományos
értekezésében, hogy a szeretet hormonját, vagyis az oxitocint nem csupán tánc,
masszírozás, szeretkezés, vajúdás, meg szoptatás közben termeljük magasabb
fordulatszámon,. hanem például a közös étkezésekhez együtt leülve, együtt
fogyasztva az ételt, eseménnyé, sőt ünneppé emelve az élettani szükségletet.
Minap meglátogattam egyik barátnőmet. Most várja a harmadik babájukat.
Hatalmas nappalijuk egyik vége félkörben konyha, központjában egy kényelmes méretű
kerek asztal. Kétszintes a ház, bármelyik kanapéra lecsüccsenhetnénk, de mi
ketten mindig a konyhában értekezünk, bármiről legyen is szó. Kezünk közén
zöldségpucolás, szemünk sarkában a kertben játszódó gyerkőcök. Isteni
alapanyagok, isteni odaszánás, isteni végeredmény. Legyen az leves, sütemény,
kenyér, vagy arra való zöldségkence. A falon szakácskönyvek sora. Otthon van a
gyerekekkel, otthonról dolgozik más kismamákért, mindemellett szerzi a többedik
diplomáját. Mert tervei vannak. De most a család az első. (Talán a most
szócskát bátran el is hagyhatnám a mondatból.)
Feltétlen odaszánása mellett látok magam előtt egy férjet, aki
fel-felbukkan az otthonról dolgozást lehetővé tévő irodaszobából a gyerekekkel
lenni. Nem csak játszik velük önfeledten, de füröszt és tisztába tesz.
Hétvégeken a fiúkat kirándulni viszi. Hét közben besegít a gyerekek ide-oda
juttatásában és a bevásárlásban. Természetes számára, hogy az ő felvállalása
többek között a mosogatógép bepakolása és a tiszta edények helyretétele. A heti
nagyrutin elvégzésére takarítónőt hívnak, tehermentesítés esetére bébiszittert.
A férj fontosnak tartja, hogy felesége örömmel végezzen annyit, amennyit
szívesen vállal. és az bizony így sem kevés. Persze, van egy fontos háttér
infó, mely nem elhanyagolható. A férfi önállósága, függetlensége és keresete,
mely lehetővé teszi egyrészről az otthonról cégvezetés kínálta viszonylagos
léleknyugalmat és persze a pénzmagot, melyből az életvitel megtámogatható.
Ez már nem az a modell, amikor apa megtaposott-kifacsartan,
citromsápadt-energiamentes zombiként morgolódva akasztja kabátját a fogasra, s
az asszony tudja, addig nem is lesz béke, amíg jól nem lakatja. S az sem
mindegy mivel. Ez már egy más fajta mintázat, a párkapcsolat evolúciójának ékes
példája, melynek fizikailag is érzékelhető csomópontjai vannak. A kerek asztal,
ahová napjában többször is letelepednek. A hatalmas világos nappali, ahol
együtt játszanak a gyerekekkel. És persze a méretes ágy, ahol össznépileg
együtt alszanak. Levente Péter és Döbrentey Ildikó tanították néhány éve a
Házasság Hetén: - A gyerekek ne közétek érkezzenek, hanem körétek! Ti ketten
legyetek a mag, a megbízható alap, amitől távolodni, amihez közeledni bármikor
lehet. Biztonságban. Egyértelműségben. Számíthatóan. Ekkor értettem meg, mit is
jelent egy gyermek számára, amikor szülei megválnak ágytól és asztaltól.
Fritz Kahn szerint az asszonyi lét szolgálat. Csakhogy ezt a szót valahogy
úgy szokás értelmezni, hogy szolgaság, csicskaság. Pedig ez nemes fogalom.
Megtölteni élettel, sugárzással a négy fal közét, amit viszont a férfi megtart.
Olyan, mint egy templom őrizése, tisztán tartása, virágokkal díszítése.
Szabadon, szerelemmel, odaadással, a kölcsönösség és az áramlás
jegyében-nevében. Oda-vissza tükrözve, hatványozva egymás kincseit. Aki a
fakanálhoz visszatérős címen első körben paprikás dühödten megperdült tengelye
körül, remélem ezúton megbékél.
Persze, most is maradtak kérdéseim, amikre a választ nem lelem, vagy mégis,
csak éppen kibékülve nem vagyok a józan paraszti ész lehangoló
következtetéseivel:
- Vajon lehetséges-e őszintén és büntetlenül az ötödik műszakban is derűs
mosollyal csak adni és adni?
- Mi biztatót tudok mondani azon nőtársaimnak, akiknek egyedül kell helyt
állniuk magukért és gyerekeikért?
- Hogyan vigasztaljam azokat, akik tiszta szívvel vállalnák-vállalják a
nemes értelemben vett szolgálatot, de “társuk” képtelen értékelni, megbecsülni,
egyre többet vár, cserébe semmit sem ad, tetejében elvesz?
- Lehet-e anyagi biztonság nélkül felhőtlenül, feltétlenül, teljes
odaszánással odafordulni a család szakrális középpontja felé?
Meső
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése