Miért éppen ő?

Imre írása:

Az emberélet útjának felén… sőt, már a felén is túl, talán tapasztaltnak hiheti magát az ember… vagy legalábbis olyannak, aki összegezhet, átlagolhat és levonhat tanulságokat. Még akkor is, ha a legvégső tanulság az, hogy nincs tanulság…

Miért éppen ő… Miért éppen ez a leány, nő asszony?

Szokás hivatkozni bizonyos vegyi anyagokra, a feromonokra… Bonyolult szerkezetű vegyi, kémiai anyag. Huszonöt évvel ezelőtt hallottam először a kifejezést – angolul… Tényleg csak a kémia tenné? Tényleg csak bizonyos kötések, vegyértékek és ezeknek az összes kombinációi?

Mielőtt a kérdést túlmisztifikálnánk, sietek leszögezni: a „hivatalosnak” mondott tudomány egyik alapelve: az egyes jelenségeket izolálva, más hatásoktól elszigetelve vizsgáljuk, tisztán követhető és akár megismételhető kísérletekre építve. Ne kicsinyeljük le a tudományt! Igen, a feromonok ott vannak, és működnek. Igen, sokszor már szagról is meg tudjuk mondani, hogy ki is az, aki hozzánk tartozik… akár, mint szerető, aki vágyat is ébreszt, akár mint családtag, aki a szeretetünkre, a figyelmünkre, netán a védelmünkre is igényt tart. Ne söpörjük a szőnyeg alá: igen, még az elkorcsosodott szagló-érzékelésünk is meglepően jól válogat… Bízhatunk, bízzunk tehát benne!

Ehhez még egyet lehet hozzátenni: igen, a testszag jól válogat… nem arról van szó persze, hogy legyünk mocskosak, nem a tejsavval vegyített savanykás izzadságszagról van szó… Ha párválasztás van programon, akkor ne fedjük el a természetes testszagunkat, hagyjuk, hadd működjön a Természet, hadd tegye a dolgát, és hadd adjon vezérfonalat a párválasztásban is…

Miért éppen ő?

A társadalmi játékszabályok és játszmák egy csomó találkozást kizárnak. Átlagos esetben nemigen van módunk sem valami nagyon különböző osztálybéli párral mégcsak találkozni sem. Vidékiek ritkán járnak a fővárosba, ha igen, akkor sem szórakozni, és főleg nem ismerkedni, és viszont… egy városi fiatal esetleg kényelmetlenül érezheti magát, ha egy falu- vagy tanyalakó valamiféle szimpátiát jelez, netán kapcsolatot kezdeményez nála… Ritkán fordul elő, hogy egy másik társadalmi réteg tagjával egyáltalán jól éreznénk magunkat… „Similissimiligaudet…” vagyis hasonló a hasonlónak örül. A hasonlóval hasonlóak a gondjaink, hasonlóak a vágyaink, hasonló a szocializációnk, szinte már félszavakból is megértjük egymást.

Sokan panaszkodnak arról, és e sorok írójának is van hasonló gondja, miszerint idegen társaságba csöppenvén nem mindig érzi magát jól, nem találja a hangot, nem tud jóízűen elbeszélgetni másokkal. Hozzá kell tennem: más társaságokban viszont ismeretlenül is otthon érezzük, oda-tartozónak érezzük magunkat, ismeretlen emberekkel, netán idegen nyelven is kiválóan tudunk eszmét cserélni… Miért?

Szinte mindenre van példa, és szinte minden alól van kivétel…

Nyilván ilyenkor is a hasonlóknak örülünk. Túl a szagok feromon-kémiáján nyilván az emberek kisugárzása, az energetikája, az aurája is sokat elárul. Nyilván megérezzük azt, hogy kikkel vannak közös kérdéseink, közös válaszaink és közös elmesélni valóink…

Nyilván a puszta kinézet is sokat számít. Egy társaságba csöppenve a formális-kényelmes viselet aránya, a viselt holmik, az ékszerek minősége, stb. sokat elárulnak a viselőikről. Ha mindenki a legszigorúbb protokollszabályokhoz tartja magát, akkor magam is feszélyezve, a formalitás korlátai mögé zárva érzem magam. Ha mindenki laza, könnyed, barátkozó, akkor magam is könnyebben elengedem magam, könnyebben felszabadulok, és könnyebben tudom csak saját magamat adni a többiek felé.

Nyilván a partnerjelölt kinézete is számít. Talán már a génjeinkbe is be van írva az ideális partner néhány adata… évezredekkel ezelőtt pl. Willendorfban(?) a bőkeblű, dús idomú nők számítottak ideálisnak – a bő kebelméret dicsérete azóta is a levegőben van, bár e sorok írójánál nem feltétlen kikötés. Talán valami nemzedékeken öröklődő, és ma már fel sem ismert információmorzsa keresteti a szőke kékszeműt, vagy éppen kétszer barnát… egy gesztenyebarna hajú, és hasonlóan meleg, barna szemű asszony személyében. Nem abszolút a kikötés, nem is egyetlen alóla a kivétel, de a kivétel mindenképpen pici hátrány, amit valahol máshol kell bepótolni…

Miért éppen ő?

Ezernyi asszony elmegy mellettünk az utcán, a mezőn, a vonaton, buszon. villamoson. Miért van, hogy ezer asszony még csak meg sem legyint, míg egyszer csak jön egy, egyetlen, és azonnal tudjuk, hány óra. Meglátni és megszeretni? A megbízhatatlan ösztöneink döntését vagyunk kénytelenek elfogadni? Ösztön-vezéreltek vagyunk? Az ösztöneinkre vagyunk utalva és ítélve?

Vagy talán itt már nem is csupán ösztönökről beszélünk, de isteni kiválasztottságról? Éles szemről, tisztánlátásról, jósképességről?

A párkapcsolatok nagy részében arról számol be legalább az egyik fél, hogy a másikat megpillantva, pár perc alatt eldőlt a fejében-szívében-lelkében: igen, ez az asszony/pasi kell nekem! Vajon mit pillantunk meg egy másnemű szemében, ami ennyire meghatározó? Talán saját magunkat? Lelkünk egy szeletét, a vágyainkat vetíti ki a szivárványhártya finom szerkezete?

A teljes szimmetria azonban ritkaság. A ménkű erejű bevillanásnak az egyik fél részéről, azonban a másik részről is van valami alapja – valami jelzés, valami apróság, valami szemvillanás… Ez az, ami kölcsönös, és ez az, ami a kapcsolat alapja. A további időszak pedig aszimmetrikusan telik: akinél magasabbra lobbant a hirtelen láng, az jó esetben lángra lobbantja a másik szunnyadó tüzét is… Csak ki kell várni – azt a pár hetet vagy hónapot. Vagy nem. Mert természetesen bárki bármikor mondhatja, hogy bocsi, mégsem…tévedés volt csupán, mert nem éppen Te kellesz.

Hogy miért éppen ő?

Anyát veszünk anya helyett, és apát veszünk apa helyett. A saját szüleink társaságában nőttünk fel, ott szocializálódtunk. Megtanultuk, még gyerekkorunkban, a kommunikációs mintáink legmélyére fészkelte magát az, hogy milyen a családi, anyai, apai modell. Milyen is volt az, amikor apánk vagy anyánk nagyon szeretett… Milyen testi vagy metanyelvi jelenségeket érzékeltünk a szülői intimitás átélésekor? Megtanultuk, hogy milyen módon udvarolt, hogyan vette le apánk anyánkat a lábáról – úgy, hogy sikerült is… Megtanultuk, hogy mit is mondtak egymásnak, mit is tettek, milyen mozdulatokkal hogyan közeledtek egymáshoz – hogyan cirógatta atyánk anyánkat, és hogyan becézgette anyánk atyánkat vissza… amikor tényleg intim pillanatokban voltak.

Internetes társkeresőkön

Az internetes társkeresés becsapás. Nem azért, mert nem lehet, nem azért, mert nem születhettek társkeresőkön induló, majd tartósnak bizonyuló, netán házassággal, gyermekáldással végződő kapcsolatok. A társkeresőkön a bőség zavarában vagyunk… hozzátenném: a szelektálatlan bőség zavarában. A társkeresők azt a képzetet keltik, hogy a csípőbőség-derékbőség-mellbőség hármas, vagy valamelyik modern megfelelője (végzettség-testsúly-magasság-életkor-gyerekszám, stb.) elegendő a választáshoz… Netán egy jól sikerült, és az internetre bízott fénykép… De mennyire hogy nem! Aki csinálta, az tudja: minden alól van kivétel, és szinte csak kivétel van… Még az első szerelmemet is elküldtem volna egy rosszabbul sikerült képe láttán… pedig mennyi szép emlékünk, mennyi igazán közeli, intim pillanatunk volt! Másrészt viszont jól sikerült fényképek modelljeivel találkozhatunk… és mennyi igazán vonzó arcocska lett volna jobb, ha csak számítógépes adatrekordként marad meg a szubjektív tudatunkban… mert mihelyt kinyitotta a száját, rögtön eldőlt a kapcsolat sorsa. Negatívan.

Ikerlángok

Spirituális tanok ikerlángról beszélnek… lehet, hogy egyenesen isteni a kiválasztottság?

„Kell a francnak az ikerláng…” írja Réka a blogjában… Nem kell feltétlenül a spirituális meggondolások által bombabiztosan mellénk rendelt társat keresnünk… Egyrészt igen nehéz megtalálnunk a kétmilliárdból, még akkor is, ha a kiválasztási módok a nagy mennyiség legnagyobb részét azonnal kiszűrik. Másrészt: vajon tudjuk-e, hogy ikerlángok vagyunk, hogy társak vagyunk. Tudja-e az Élet mindezt? Nem lehetséges-e, hogy a spirituális fogalmak túl távoliak, túl elvontak ahhoz, hogy az élet megvalósítsa őket. „Sok igazság van a filozófiában” – énekelte Koncz Zsuzsa pár évtizeddel korábban… de vajon az Élet követi-e a filozófiát?

Racionális vélemények szerint még egy zárt nyelvi vagy kultúrközösségen belül is nagyon sok lehet a „megfelelő” találat. Ikerláng, kémia vagy szerelem első látásra… a kiválasztás a kapcsolat legelső pillanata. Ha pedig valamennyire is tartósnak szeretnénk tudni, akkor még sok pillanatot át kell élni, végig kell vinni, sok-sok év együttlétet kell felépíteni, ami egy „csupán megfelelővel” esetleg jobban is sikerülhet, mint egy ikerlánggal. A pergő évek és évtizedek tisztes és emberséges végigvitelesokkal de sokkal nagyobb kihívás, mint a párválasztás maga…

Imre 

(fotók: Imre)