Mindennapi kenyerünk

R. Erika írása:

Azt a témát kár boncolgatni, hogy együnk-e kenyeret, és ha igen, akkor milyet és mennyit... ezt meghagyom a táplálkozási szakértőknek és lelkes amatőr kutatóknak, nálamnál okosabb embereknek. Én és a családom szeretjük a kenyeret, a jó, ízes és tápláló kenyeret. Vitathatatlanul az étkezéseink része, nem is véletlen, hogy Jézus belefoglalta a mintául adott imájába: ”Add meg nekünk ma a mai napra való kenyerünket”(Máté 6:11, New World Translation)

Ezért is szereztünk be egy elektromos házimalmot, aminek segítségével frissen őrölt lisztből süthetünk. Van pár zsák búzánk is, amiből ki kell válogatni az oda nem illő dolgokat. Ehhez először kifújjuk vagy kiszeleljük, ventillátorral vagy más erre alkalmas eszközzel (a mi porszívónk pl. jó erre, mert nem fúj vissza semmi port és a kivezető nyílása magasan van). Két tál segítségével öntögetem a búzát, a levegőoszlopban, mint amikor a teát hűtötte mamám egyik pohárból a másikba átöntögetve. Így a pelyva és egyéb maradványok nagy része elszáll az udvaron, no meg a por, ami a magokon ült... A porszívó hangjára persze nagy sebességgel megjelennek a tyúkok, tudva, hogy nekik is jut ilyenkor egy kis szemezgetnivaló.

A kiszelelt búzával leülök, és elkezdem válogatni közüle a konkolyt, a napraforgót, a még benne levő növénydarabkákat. Erre legalkalmasabbnak egy sajtreszelő bizonyult, az apró lukakon pont átfér a fekete konkoly, ám a búza fennmarad. Ezzel jelentősen felgyorsult a munkánk, előtte sok-sok órán át tartott kiválogatni, most többnapi adaggal végzek egy óra alatt. Ebben a munkában a gyerekek is szívesen segítenek, ellesve a mozdulatokat és fortélyokat, mint dédanyáink idejében. Közben megtanulják, hogy a kenyér nem a bolt polcán terem, és hogy minden étel attól is ad erőt, hogy a kezünk munkája benne van.

Persze ez a válogatósdi nem minden esetben szükséges, a búza minőségétől és beszerzési helyétől függ, nekünk ilyen jutott. De sok helyen lehet már kapni megbízható bio búzát is, kiválogatott és tiszta minőségben.

A kiválogatott búzát aztán megőrli a kedves kis házimalmom, durvára vagy finomra, ahogy épp szeretném. Ha még nem láttál ilyen malmot, úgy képzeld el, mint egy rémesen hangos darálót, fent beöntöd a magot, két kő közt megőrli, és a kis csőrén ontja magából a lisztet. Egy kiló lisztet körülbelül tíz perc alatt őröl meg.

Minden háztartásnak megvan a maga bevált kenyérreceptje, megosztom veletek a miénket. Pontos adagokat nem tudok mondani, öt kis kenyérpusztítónk van, így a mennyiség folyton alakul, növekszik leginkább. Alapszabály, hogy fél kilogramm liszthez 3 dl vizet adunk, de ez változik a liszt minőségétől függően. És ez sokszor csak a dagasztás közben derül ki, ezért nincs két egyforma kenyér még egy háztartáson belül sem, mindig máshogy sikerül.

A liszthez sót keverek, kis lenmagot, napraforgómagot, vagy tökmagot, szárazon összekeverem és a közepébe vájt mélyedésben meleg vízben felfuttatom az élesztőt, majd még több víz hozzáadásával megdagasztom a tésztát. Na, ez a dagasztás szó kicsit túlzás, mert arra jöttem rá, hogy ezt a lisztet nem lehet hagyományosan feldolgozni, rengeteg vizet vesz fel. Ha maradok a fél kiló liszthez számított 3 dl víznél, száraz és törékeny kenyér lesz belőle, kissé fullasztós is. Ám ha ragacsos, csirizes tésztát keverek (fakanállal), amit jó cuppanósan lehet csak átkanalazni a formába, abból csudajó kenyér sül ki!

Mondjuk mielőtt formába teszem a tésztát, keleszteni is szükséges, és minél tovább kelesztem (közben újra és újra átkeverve, átdagasztva), annál jóízűbb kenyér lesz. Ám ha kevés az idő, csak átlapátolom a jól átkevert tésztát a formába, ott kelesztem, és már sülhet is.

Hagyományos gázsütőnk van, semmi extra, ebben sütök. Jól előmelegítem, majd a forró sütőbe tolva legmagasabb lángon sütöm legalább tíz percig. Azután lejjebbveszem a lángot, és készre sütöm a kenyeret. Erre sincs pontos idő, valahogy látja azt az ember, mikor lehet jó már, és ha kiveszem a formából, megütögetve jó hangot is ad...

Ez a kenyér nem olyan lesz, mint a megszokott bolti, ebben minden benne van, ami a búzaszemhez tartozik, gusztusos barna színe és jellegzetes illata van. Nem ropogós a héja, nem kalácsos a tésztája, ám karakteres az íze és laktató már egy szelet is belőle. Illik hozzá bármi, de megsúgom, hogy csupán vajjal a legfinomabb! Ha egyszer kipróbálod, ritkán kívánsz meg másfajta kenyeret.

R. Erika

(fotók: R. Erika)