Csipike írása:
Mindenekelőtt: Tisztelet a kivételnek!
A tiniknek, mint embereknek, sokféle
lehet az érdeklődése. Tulajdonképpen több olyan tinit ismerek, akiké merőben
eltér a többiekétől, így vagy úgy. Személy szerint biztos vagyok benne, sőt
tudom, hogy még rengeteg színes egyéniségű és az eddigiekhez mérten „más
árnyalatú” tinit fogok megismerni, ez pedig reményt ad és segít megemészteni a
tényt, hogy a világ mégis milyen egyhangú tud lenni.
Azok zöme ugyanis, akikkel a sors eddig
összehozott, egy irányba hajlik. Persze a személyisége és beállítottsága
mindegyiküknek más, de a gondolkozása, világnézete, értékrendje és érdeklődése a
többségnek nagyban egyezik, még ha gyakran nem is értenek egyet (hogy ez miért
van, már más lapra tartozik). Ami alapvetően nem baj, de olykor már túlzásnak
érzem.
Mindegyikük divatmániás. Mikor
osztálykiránduláson voltunk, tanúja voltam, hogy zajlik az ezzel kapcsolatos
reggeli, napközbeni és esti rutin, drámázás, körülményeskedés vagy egyszerűen
csak a nap azon szerves része, mely meghatározhatja az egészet számukra. Azt
gondoltam, nem nagy dolog, újat nem mutathatnak, tekintettel az amúgy
európaiaknak készült tipikus amcsi tini filmek ismertére, amik nyilván, ha nem
is nagyon, de túloznak. Nos, ismételten szembesültem vele, hogy igenis én is
tévedhetek (na nem mintha nem tudnám ezt amúgy is, de hogy ennyire!?). Példának
okáért említhetném a sminkelést. Eddig is tisztában voltam vele, hogy
használnak efféle szépítőszereket, de nem gondoltam, hogy ennek sokadik
lépéseként tenyérnyi mennyiségű, alapozónak nevezett trutymót kennek az arcukra
reggel (most már értem, mi az a fura és undorító repedezés egyes
osztálytársnőim orrán…), még akkor is, ha a kérdéses bőrfelületet kétes
eredetű, égető és viszkető kiütés borítja (mert alapjáraton nem emiatt nyúltak
hozzá). Vagy a fürdőruha… Nehogy azt hidd, kedves Olvasó, hogy egy bikini elég
két strandolásra.
Egyikük sem csinál semmi normálisat
a barátnőzésen kívül. Nem viccelek, rákérdeztem, mit szoktak csinálni és mi a
hobbijuk. A válasz? Barátnők, facebook, kakaó... Vagy olvasás. Felcsillant a
szemem ezen a válaszon, ám amikor rákérdeztem, mit szoktak olvasni, nem igazán
akaródzott kibukni a felelet a szájukon, bármilyen elszánt is volt a tekintetük.
És nem azért, mert valaki megzavart, sokkal inkább, mert nem is emlékeznek már
az utolsóra sem. Ha mégis, az is egy nulla irodalmi értékkel rendelkező mű –
bár tény, a semminél ez is jobb. Ami az alkotómunkát illeti, nem szoktak
csinálni semmit, ami a két kezüket vagy még inkább a kreativitásukat igényli. Sem
rajzolni, sem írni, sem fényképezni (magukon kívül) semmit, vagy bármi hasonló
vagy ettől elütő. Ők maguk nem vágynak rá, éreznek késztetést, hogy csináljanak
bármit. Gőzük sincs, milyen az, amikor kitalálsz valamit, bevillan az ötlet,
elkezded tervezgetni, neki fogsz a megvalósításnak, és ahogy a fejedben
formálódik az egész, úgy a két kezed között láthatóvá és tapinthatóvá válik egy
pici a fejedből, egy darabka belőled, bármi legyen is az.
Mindegyiküknek a fiúk körül
keringenek a gondolatai. Amivel amúgy nincs semmi baj, az éréssel, korral jár,
hormonok, szerelem meg minden, tök okés, egészséges és követelmény még
szerintem is. Komolyan, legyenek szerelmesek, romantikázzanak, legyenek
vidámak, boldogok, tapasztaljanak és élvezzék ki a fiatalságuk minden egyes
pillanatát, végül is most van itt az ideje! Viszont mikor egyszerre több srácról
és sztárkáról álmodoznak, azt már nem tartom természetesnek. Persze nyilván én
nem vagyok normális, hogy immár tizenhat évesen még nem fordultam meg senki
után, de ők minden második srác láttán „úúú”-znak, mindenki bejön nekik, az se
számít, ha a kérdéses fiúcska a legnagyobb barom, akit a Föld a hátán hordott.
És ezennel kifogytam… Nem tudok
egyebet említeni, a tini lányok – legalábbis azoké, akikkel eddig egy levegőt voltam
kénytelen szívni – általános érdeklődési köre ennyi lenne. Jó, oké, nyilván nem,
valamennyire én is eltúlzom a dolgokat, mindenesetre a fenti kijelentéseimet a
saját tapasztalataim alapozzák meg. Ha pedig jól értelmeztem a helyzeteket – és
eleget voltam velük, hogy erre nyugodt lélekkel bólinthassak rá – kezdek félni,
hogy mi lesz később. Persze olyan sosem fog bekövetkezni, hogy mindenki
egyforma legyen – ha így is volna, nem lennének vezetők, azok nélkül pedig
minden szétesne. Mert bizony azok a személyek, akik a sokaság fölé küzdötték
magukat, akármilyen értelemben is, mind-mind kakukktojások. Ironikus, hogy pont
ők tehetnek róla, hogy mi, a többi sorból kilógó ezerrel szívunk a többséggel
szemben. Mert az elszíntelenedés folyamata is az ő lelkükön szárad, a népet
maximum a naivitása és a köznép véleményének becsben tartása miatt lehetne
felelősségre vonni. És ez a lényeg!
Végszóként azonban muszáj
megemlítenem egy meghatározó apróságot, miszerint semmi sem csak fekete vagy
kizárólag fehér. Van szürke is, annak meg még ötven árnyalata, tudjátok (jó, ez
rossz vicc, főleg, hogy nem is olvastam vagy láttam, de értitek…). Bizony,
hiába azonos az érdeklődés, az egyet nem értés gyakori, az alaptermészet annyi,
ahány ember van, köztük is vannak jó és rosszindulatú lányok, rendesek meg
bunkók, barátságosak, ellenszenvesek, elfogadók szemben az elutasítókkal, aztán
meg még ezek átmenetei... Vagyis a világ mindettől függetlenül is színes.
Csipike
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése