2015. augusztus 12., szerda

Vándor út

Eshani írása:

Nem volt könnyű címet találnom ennek a cikknek, de talán ez a legtalálóbb. Mindannyian vándorok vagyunk akik az élet útját járjuk. Ez az út olykor meredek, göröngyös, vagy épp nem egyértelmű, hogy jobbra vagy balra jobb fordulni.
Szerintem fontos, hogy már fiatal korban is tudja az ember, merre tart. Barátnőim között vannak elég fiatalok is, és némelyik nagyon céltudatos, némelyik meg csak "ténfereg", nem tudja merre is menjen. Ha az embernek vannak céljai, kisebbek, nagyobbak, tudja mit vár az élettől, tudja hol a helye az életben, sokkal könnyebb céltudatosan dönteni. Én is bele estem abba a hibába pár évvel ezelőtt, hogy nem voltak konkrét céljaim, és így sok döntésemet megbántam. 
Önmagam megtalálásában sokat segített egy vándor színház társulat, a Circo Soluna, akikről majd olvashattok cikket. Mellettük döbbentem rá, hogy mik az igazán fontos dolgok, és hogy merre szeretnék haladni.
Drága Kedvesem is sokat segített, hogy kiegyensúlyozott maradjak, valamint Isten keresése is. Isten az első helyen van az életemben, segítségével megtaláltam az élet értelmét, és az összhangot is az életben.
Ezt az utat nem könnyű megtalálni, de folyton törekedni kell rá, hogy minél simább utat válasszunk, amiben nehezebb hasra esni. Nekem néha nagyon nehezemre esett, hogy az igazat mondjam el, ha valamit rosszul tettem/döntöttem. Ha te is ilyenekkel küzdesz, ne aggódj! Nem mindig könnyű talpon maradni. Véleményem szerint hiba, hogy sok fiatal alábecsüli magát, nincs tisztában az adottságaival, elkeseredik, és nem bontakozik ki.

Kedves fiatal, ha te is úgy érzed, nem találod a helyed, ne keseredj el! Te is egy értékes darabkája vagy a földünknek! Ha nem tudod igazán, mihez is kezdj az életeddel, gondolkozz el rajta, mi az, ami igazán boldoggá tesz, és itt nem az olyan tevékenységekre gondolok, hogy leülsz a tv elé. Én például nagyon szeretek kiülni a kedvenc fám alá, és rajzolni, alkotni, gondolkozni.

Biztos s van valami nagy álmod, dolgozz kisebb célokkal a megvalósításán! Törekedj arra, hogy megtaláld a boldogságot az életben!
Kedves Vándor! Élj tudatosan, akár fiatalabb vagy, akár idősebb. Mindannyian értékesek vagyunk!


Eshani
(fotók: Eshani)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése