Iskola a konyhaasztal mellett

R. Erika írása

Vagy méginkább ott se. Ellenben mindenhol, a lakás minden zugában, az udvaron, úton járva-kelve, körülvesz és bennünk is létezik. És nem is iskola, hanem inkább tanulás, tanulmányozás, ismeretszerzés, tudás. Mert az a közhelyes kijelentés, hogy az élet folyamatos tanulás, nálunk igazán működik.

Öt gyermekem van, immár mind az öten itthon tanulnak, nem járnak iskolába. Hosszú évek alatt alakult ez így, sajnálom, hogy nem voltam hamarabb határozottabb, talpraesettebb. Mert régóta ezt szerettük volna, de erősebbek voltak a külső hangok, ám én még nem voltam ennyire erős, mint most. Hosszú, kacskaringós utat jártunk be mindannyian, míg ide elértünk, de most jó, nagyon jó, a gyerekeknek is és nekünk, szülőknek is.

   Míg iskolába jártak, alig tudtunk együtt lenni, családként, nyugalomban. A reggeli rohanás után az itthoni teendők és a munka várt rám, aztán tanítás után újra rohanás különböző helyekre. Mire hazaértünk, már fáradtak voltak a gyerekek a békés játékhoz, de sokszor nem is volt rá idejük: még meg kellett írni a leckét, meg kellett tanulni a verset, magolni a szorzótáblát, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni...

A nagyoknak pedig a szinte végeláthatatlan tananyagmennyiség vette el az erejüket, kedvüket, késő estébe nyúlóan kellett készülniük a következő napra. Apa három műszakban dolgozik, így előfordult az is, hogy napokig nem találkozott az iskolás gyerekekkel, csak álmukban megsimizte a kicsiket és ment tovább. Így már egyre ritkábban jutott idő és energia a közös családi tevékenységekre, egy társasjátékra vagy közös olvasásra. Fáradt, morcos volt mindenki, nem éreztük családnak magunkat.

   Ennek a taposómalomnak vetett véget az otthontanulás. Először a kisebbekkel vágtunk bele, pár hónapja pedig végre a tizenéveseink is lassíthattak a tempón. Végre minden gyerek itthon van, a maga ritmusában tanulhat, az érdeklődésének megfelelően, és szabadon játszhatnak, alhatnak — élhetnek.

Az ide vezető út rögös és tekervényes volt, de megérte, sokat tanultunk ezekből is. Már szinte kívülről fújjuk az idevonatkozó jogszabályokat és törvényes utakat, a hivatalos eljárásokat, így másoknak is tudunk segíteni. Megtanultunk jobban figyelni egymásra is, a jelzésekre, mikor kell váltani vagy változtatni, és mikor melyik gyermekünknek van nagyobb szüksége egy kis plusz odafigyelésre, közelségre. Megtanultunk problémás helyzeteket lereagálni, okosan kommunikálni és komolyan kiállni a jogaink és szabad akaratunk mellett.

   Még mindig tanulunk, gyerekek és szülők együtt, tanuljuk a szabadságot. Ahhoz, hogy újra család legyünk, nem csupán lakótársak, meg kell tanulnunk élni ezzel a szabadsággal, jól élni vele. Ezekről a hétköznapokról szólnak majd a cikkeim, hátha más is ihletet merít belőle és erőt gyűjt az első lépésekhez.

R. Erika

(fotók: R. Erika)