2015. augusztus 5., szerda

Szegletkő nélkül

Szilda írása:

Négyzetek között éljük életünk, dobozokból, dobozokba. Legyen az munka, vagy otthon. Kevés építész, tervező tér el a négyszög jól kombinálható, kihasználható formájától.
Három éve, amikor jurtába költöztünk, sok aggodalmunk volt a lakberendezés előttünk álló kihívásai miatt. Akkor azt gondoltuk, ez már a legkevesebb a fűtés, fürdés, élet megoldásaihoz képest. Azóta tudjuk, hogy kör alakú teret berendezni, és benne élni, maga az álom.

Eleinte bizonytalanul tapogatózva húzogattuk kevéske bútorunkat a kerege ívén, majd rájöttünk, hogy ez a világ egyik legpraktikusabb helyzete. Nagyjából elhelyeztük a legfontosabb funkciót betöltő elemeket. És ahogy egymás mellé kerültek, akár hetek hónapok alatt, sokszor került valami kicsit jobbra, kicsit balra eredeti helyzetéhez képest.

Szőnyegek, asztalok, konyhapult, nappali, előszoba. Mind-mind folyamatosan változtatták a pozíciójukat, mint az őskori földrészek a gömb alakú bolygónkon. Így alakult, lassan, időről időre, ahogy a család is változott. Így zajlottak az események az első nappali-konyha jurtánkban.
A háló funkciót azóta is betöltő, másodiknak érkező jurta már hamarabb kialakult, és azóta is változatlan formájában tölti be ezt a pozíciót.. A hatalmas, ötszög alakú ágyon ma is elférünk akár a gyerekkel együtt kényelmesen. Lábához építettük a téglakályhát, pontosan a jurta közepére. Ma sem tudnám jobban kitalálni.

Eleinte kizártnak tartottuk, hogy klasszikus lakberendezési boltokban kaphatunk  bármit, ami felhasználható és komoly helypazarlás nélkül elhelyezhető az otthonunkban. Ennek megfelelően saját kézzel készült a konyha, a hálószoba bútor. A polcokat a tetőlécekre kötözve lógattuk ahol a szükség úgy kívánta. Ezt a technikát azóta is alkalmazzuk, és könnyen mozgatható lakberendezési elemként funkcionál.

Idén tél végén tettük az első bátortalan kísérletet kész bútor vásárlására, mert a konyha feltétlenül megreformálásra szorult. A boltban, tervezéskor nagyon furcsa tekintetekkel találkoztunk. Már ott akadályba ütköztünk, hogy kör alakú tér nem volt a tervezőprogramban, és a boltban dolgozó segítségünkre siető alkalmazottak tehetetlenül tárták szét a kezüket. A kreativitásunknak, és addigi tapasztalatainknak köszönhetően ez a projekt sem zárult kudarccal, és a mesés konyhámat, azóta is naponta használom teljes elégedettséggel.

Egy év után rendeltünk egy nagyobb, 8 méter átmérőjű jurtát, mert három gyerkőccel kicsinek bizonyult a 6 méteres által biztosított  tér. Ezt már kicsit jobban tudtuk előre tervezni, pontosan tudtuk mit szeretnék máshogy. Láttuk a kihasználatlan tereket, így már kisebb kockázattal épülhetett fel előbb a kályha, mint hogy fölé került volna maga, a jurta.


Ha költözésre kerülne sor, sok erőfeszítést tennék azért, ha nem is jurtában, de gömb alakú térben élhessek továbbra is. Mert igaz, hogy  gyereket sarokba állítani nem tudom, és megdőlt a feltevés, hogy pók csak sarokba sző hálót, a bensőséges hangulat, és különleges atmoszféra nem pótolható a négy fal szigorú vonali között.
Szilda

(fotók: Szilda)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése