Állat-kert

Sokkal gazdagabb lesz az életünk, ha hagyjuk, hogy ez a rengeteg élőlény otthonra leljen a kertünkben. Ha már mi önkényesen odatelepedtünk az ő életterükbe…

Réka írása:

Nekem olyan furán hangzik, hogy az Állatkert hivatalos neve: Állat- és Növénykert. Mikor gyerek voltam, eszembe nem jutott, hogy növényeket is érdemes ott nézegetni, nemcsak a jópofa vagy félelmetes állatokat.

Egyes emberek számára viszont az hangozhat furcsán, hogy egy Kert, mármint egy házat körülvevő (elvileg) természetes élettér nemcsak Növény-, de Állat-kert is. Egy kertben a mai emberek számára van a szééép zőőőd gyep, aztán némi tuja. Slussz-passz. Ezek nem adnak virágport a rovaroknak, hiszen a hetente nyírt fűből esélye sincs előkandikálnia még egy pitypangnak se. A tuja aljában pedig nem túl kellemes vacok akadhat egyetlen állat számára sem. Az ilyen „kertre” nyugodtan kiakaszthatjuk a táblát, hogy „garantáltan állatmentes övezet”.

Ha gondos a gazda/gazdasszony (vagy a bérelt kertész), akkor a kertben azért csak kialakítottak egy virágoskertet is, bár ez többnyire menő sziklakert. De azért szerencsére találkozhatunk igazi, virágzó virágokkal is, amelyek odavonzzák a rovarok sokaságát. Gyümölcsfákkal és cserjékkel pedig már tényleg van esélyünk arra, hogy állatok sokaságát figyelhessük meg a kertünkben.

Ha az mondom „Állat a kertben”, a többség maximum egy rohangáló, gyepet feltúró, mindenhová odakakiló kutyára, vagy egy egeret fogó macskára gondol. Pedig rengeteg másféle állat is beköltözhet a kertünkbe (és most itt kifejezetten nem a háztáji állattartása, a haszonállatokra gondolok!). No persze, ha hagyjuk.

Ha a már korábban említett mű-kerttel rendelkezünk, akkor esélytelen, hogy abban állatok telepedjenek meg. Nekem van egy olyan sanda gyanúm, hogy a legtöbb műkert-tulajdonosnak ez is a nem titkolt célja.

Az emberek nagy része, rájöttem, utálja az állatokat. Még a pillangót csak-csak elviseli, de ha már méh dong a feje körül, akkor felborzolódnak az idegei. Arra nem gondolnak, hogy méhek nélkül méz se volna. Bár ahogy elnézem, ők inkább kristálycukorral édesítik a teájukat, semmint mézzel. Darazsakról ne is beszéljünk. Nálunk mindig rengeteg van belőlük, sima is, lódarázs is, engem életemben eddig mégis csak kétszer csíptek meg, és bizonyára annak is megvolt az oka.

Hányan automatikusan azt mondják (kiáltják, sikítják) a giliszta láttán, hogy: Fúj! Az eszükbe se jut, hogy ezek a nem túlságosan vonzó külsejű lények a felelősek azért, hogy jó termőtalajunk legyen.

A gyerekek mennyire szeretnek katicát röptetni, már ha találnak manapság ilyet. Pedig nagyon hálásak értük a rózsabokrok, mert felzabálják az őket károsító levéltetveket.

Szép látvány az imádkozó sáska is; a gyerekeknek sokkal élesebb a szemük, mint az enyém, ők sokkal könnyebben megtalálják a fán rejtőző levél- vagy botsáskákat. A nyári estékhez pedig egyszerűen hozzátartozik a tücsökciripelés és pont.

Ki ne örülne a tavasz hírnökeinek, a hosszú afrikai út után megérkező gólyáknak, fecskéknek? Hát bizony, hogy vannak, akik nem örülnek nekik, és leverik a villanyoszlopról a gólyafészket, az eresz alól meg a fecskék vagy rozsdafarkúak fészkét. Pedig mit nem adnék azért, ha az én ereszem alatt csivitelnének, az én kéményemre fészkelnének! Főleg, hogy pusztítanák a sok szemtelen legyet.

Minden reggel ébredéskor a legkedvesebb látvány az ablak előtti csipkebokron látni a hintázó, röpdöső cinkéket. Van itt kék-, szén-, és barátcinke is. Télire kapnak is tőlünk majd magot a madáretetőbe (egyik téli számunkban külön fogunk foglalkozni a madáretetéssel).

Ha vizes területek vannak a kertünkben, akár egy kerítés mentén futó patak, akár egy mesterségesen kialakított tó, ott számíthatunk békák jelenlétére. Mi már többször találtunk a víztartályunk alá helyezett lavórban békésen úszkáló, a pereméről ugráló apró békát. Lehet, hogy idegesítő a kuruttyolásuk, viszont igazi szúnyog-irtók.

Eleinte folyton megrezzentem, mikor az hallottam itt a Balaton-felvidéken, hogy léptem nyomán mindig zizeg az avar, a bozót. Aztán hamar hozzászoktam a gyíkok jelenlétéhez a kertünkben. Nálunk nagyon élénkzöld, kék fejű gyíkocskák szoktak a köveken sütkérezni, szeretjük őket.

Emlékszem, kempingezések során többször hallottuk sünik muszmogását a sötétben. Ha meghagyunk egy elvadultabb bokros-cserjés részt a kertünkben, akkor talán esélyünk lesz arra, hogy egy tüskéshátú odavackolódik hozzánk.

Ha erdőhöz közel élünk, még több állatra van esélyünk. Múltkor egy fekete mókus rohant el a házunk mellett, nemrégiben hajnalban egy róka suhant el előttem az úton, az ablakból pedig sokszor hallom az őz-ugatást vagy a szarvasbőgést.

Persze tényleg vannak olyan állatok, amelyek jelenlétének nagyon nem örülök. Mert ugyan ki szereti, ha a gabonáját egerek dézsmálják (bármennyire is cukik ők a gyerekeim szerint), vagy ha a diót pele eszegeti helyettünk? Ráadásul azt sem túl kellemes hallgatni, ahogyan a tetőn a fejünk felett kapirgálnak, rohangálnak. A vaddisznók által feltúrt konyhakert is sok bosszúságot tud okozni a ház lakóinak.

Az viszont tény, hogy sokkal gazdagabb lesz az életünk, ha hagyjuk, hogy ez a rengeteg élőlény otthonra leljen a kertünkben. Ha már mi önkényesen odatelepedtünk az ő életterükbe…

Réka

(fotók: Szabó R. Zoltán: http://szaboz.pizolit.hu)