2015. szeptember 10., csütörtök

Történelmi zászlók

Alma írása:
Árpád-házi lobogó (és korban későbbi rákfarkas sisak)
Mivel szenvedélyem a varrás és a történelem, és a gyerekek is osztoznak ebben velem (no, a varrásban még nem, de a vitézi történetek kedvelésében igen), egy ideje közös munkába kezdtünk. 
Elkészítem nekik a különböző korok lobogóit, hogy aztán felfegyverkezve és fellobogózva életszerűbbé tegyék a játékaikat.
48-as zászló (a szöveget hímeztem)
Majd’ minden korból van már zászlónk, amiket igyekszem a legnagyobb történelmi hűséggel elkészíteni. 
A mintákat Somogyi Győző Magyar hadizászlók című könyvéből veszem, de a neten is kutatok hozzá. 
(Ha majd egyszer olyan sok időm lesz, hogy már nem tudok mit kezdeni vele, akkor a lobogókat eredeti szépségükben szeretném megnézni a Hadtörténeti Múzeum raktárában. )
Rákóczi fejedelem zászlaja
A mintákat általában textilfestékkel festem, néha hímzem. Ha a legnagyobb hűséggel akarnám készíteni a zászlókat, akkor selyemre hímeznék minden mintát. Ezt is csak akkor tudom majd megtenni, ha (idő)milliomos leszek. 
A Rákóczi zászló másik oldala
Barátokkal való játszáskor általában várostromot játszanak a fiúk, ott töltenek be a zászlók központi szerepet; illetve kirándulások alkalmával visszük magunkkal őket és lengeti a szél a műveimet. 
Huszárzászló az 1500-as évekből
Minden zászlóra megkötőt varrok, így aztán csak megfelelő husángot kell keresni rúdnak.
Készül Hunyadi János fecskefarkú kormányzói lobogója
Remélem, nem dicsekvés, de a kirándulók, akikkel találkozni szoktunk, többször megcsodálták a zászlainkat, le is fényképezik a műveimet. 
Ugyanaz használat közben
Mondhatom: a gyerekek nagyon tudnak örülni egy-egy új darabnak, és nekem is óriási öröm  készíteni. 
56-os zászló, és kartonpapírból készített dobtáras géppisztoly (gitár)
Alma
(fotók: Alma)



2 megjegyzés: