Turi

Réka írása:

 Soha nem vásárolok ruhát butikban, áruházban. És nem azért, mert savanyú a szőlő, és mivel nem tudom megfizetni az új ruhák árát, ezért köpködök rájuk. Nekem ezek a cuccok tényleg nem tetszenek! A butikok az aktuális trendet követik, ami általában nem az én ízlésem. Amúgy se lennék hajlandó tízszer annyi pénzt kiadni valamiért csak azért, mert rajta egy híres név, egy ismert márkajel díszeleg. Ráadásul ezek a cégek tucat-elvárást igyekszenek kielégíteni, tehát a legtöbb helyen szinte ugyanaz, de legalábbis nagyon hasonló a kínálat. Járhatsz keleten-nyugaton, egy ruhabolt nagyjából egyforma árut kínál.

Nekem viszont van egy kialakult stílusom, és ahhoz próbálok ruhákat keresni. Hogyan? Hát turkálok!

Régebben zsákokban. Ugyanis azokban a közösségekben, ahol korábban éltem, az volt a szokás, hogy a kinőtt, kiselejtezett ruhákat nagy műanyag kukazsákokban átvittük egymáshoz, sőt, Széplakon például a faluháznál volt a „helyi boutique”. Ami valakinek nem kellett, az még simán jó volt a másiknak. Nagyon jó ruhadarabokat találtam így mind magamnak, mind a gyerekeknek. Bevallom, hogy van olyan blúzom, amit a volt férjem konkrétan egy kukából halászott ki. Egy hétig áztattam a fertőtlenítőben, aztán sokáig az volt a kedvenc, hímzett blúzom.

Amióta felvitte az Isten a dolgomat, ráadásul van egy szerelmem, akinek nagyon szeretnék tetszeni, egyre többször járok turkálókba. Édesanyám lakásának közelében van egy kedvencem, itt nagyon alacsony a kilós ár, ráadásul nem is igazi turi. Mert annyira sokat válogatni, könyékig tárolókba nyúlkálni igazából nem is szeretek. De itt a ruhák fajták szerint szét vannak válogatva, vállfákra vannak fellógatva, ráadásul most már színek szerint is szétszedik őket, szóval igazából olyan ez, mint egy butik, csak jóval olcsóbb.

Egy turkálóban a nagy számok törvénye uralkodik. A legtöbb ruha elég ronda, vagy gagyi anyagból készült, és többnyire nekem nagy is. De olyan még azt hiszem nem volt, hogy üres kézzel távoztam volna. Mindig találtam magamnak legalább egy olyan ruhadarabot, amit akartam. Százból csak vár rám egyetlen jó, nem igaz?

A módszerem a következő. Távolról végignézem a sort szín szerint. Ha az tetszik, közel megyek, és megtapintom az anyagot. Itt elég sok ruha szokott elvérezni, mivel manapság sajnos a műszál nagyon gyakori, nálam viszont alap a természetes anyag, azaz a pamut vagy a vászon. Ha a színpróba és az anyagpróba sikeres volt, akkor kihúzom a ruhát, és megnézem, tetszi-e a fazonja. Vannak nagyon gázos darabok, ultamodern csini-csodák és nagymamáknak való ósdi vackok is. De néha nagyon jó kis ruhákra bukkanok, és ekkor leveszem őket a fogasról. Na, itt szokott jönni a következő elvérezés, mert az én viszonylag vékony alkatomra sajnos igen keveset találok. De azért találok.

Ami tényleg tetszik és első ránézésre talán jó is lehet rám, azokat a kosárba gyűjtve, vagy vállfákkal magamra aggatva beviszem a próbafülkébe. És itt mondjuk átlagban négy-ötből egyre szoktam kimondani az áment.

Sokak szerint tök égő más levetett rongyában járni, viszont vannak megszállott turkáló-rajongók is. Vajon tényleg ciki használtat hordani? Szerintem csöppet sem! Rengeteg használt ruha van a világon, szerintem ha csak ezek keringenének a Földön körbe-körbe, régi tulajdonostól az újhoz, akkor se lenne szükség többé új darabokat gyártani, legalábbis jó ideig nem. Tehát aki turkál, az nemcsak egyénien öltözködhet, de védi is a környezetet. Bizony, az újrahasznosítás nemcsak a PET-palackokról szól, hanem mondjuk arról, hogy a kinőtt vagy megunt ruháink nem a kukában landolnak, hanem egy zsákban. Számomra egyébként eléggé elszomorító, hogy milyen újszerű, egyáltalán nem vagy alig-alig hordott ruhákat dobálna ki az emberek külföldi országokban (híresek ugye az angol turkálók). Mekkora lehet a gardróbjuk? Mennyi pénzt költhetnek havonta ruházkodásra? Miért választanak meggondolatlanul? Miért vesznek ekkora mennyiséget, ha tudják, hogy a felét se fogják a büdös életben felvenni?

A turkálás számomra az élet rendjét is jelképezi ám. Lemondás, elengedés, a ruha önálló életre kel, a zsák tőlünk valahová elvándorol (általában Vöröskeresztes gyűjtőhelyre vitetjük el, de tavaly például Erdélybe vitte ki tőlünk egy néptáncos pár), és a végén valaki megkapja és örül neki. Én pedig valahonnan egészen máshonnan kapok valami egészen mást, aminek meg én örülök.

A spirituális beállítottságúak szerint az előző tulajdonos energiája rajta-benne lehet egy használt ruhában. Én úgy vagyok ezzel, hogy megköszönöm annak, aki korábban viselte, aztán nem foglalkozom semmilyen „rossz és ártó” energiával, hanem örömmel viselem sajátként.

A szerkényemben található ruhatáram gyakorlatilag 90 százaléka jelenleg használt darabokból áll (a többit anyukám varrta). Mind a szívemhez közel álló, laza és egyedi darab. Éljen továbbra is a turi!

Réka