Budi

Ne fogyasszunk feleslegesen vizet, ne szennyezzük a vízzel kevert fekáliával a Földet.

Réka írása:

Alomszék, pottyantós, komposzt vécé, árnyékszék… Se szeri, se száma a legközismertebb nevén budinak hívott kerti alkalmatosság hol vicces, hol szépítő elnevezéseinek.

Aki ismer, az tudja, hogy óbudai panellány voltam, soha nem jártam vidéki rokonnál, szóval nekem a budizás egészen 2010-ig teljesen ismeretlen tevékenység volt. De amikor öt évvel ezelőtt belevágtunk a nagy kalandba, és Széplakra költöztünk, tudtuk, hogy a természetes életünkhöz ezentúl nemcsak a sár, a fafűtés és a lavóros mosdás fog szervesen hozzátartozni, hanem  budizás is.

Első házunk kocsma volt anno, szóval rögtön nem egy, hanem kettő budinak lehettünk boldog (boldog?) használói.

Bevallom, eleinte nagyon féltem este, a sötétben kimenni, lelki szemeim előtt mindig a kertbe betévedt vaddisznók és egyéb lények lebegtek, úgyhogy igyekeztem gyorsan kifutni, gyorsan végezni, és gyorsan visszafutni. A dupla budi egyébként nagyon jól jött, hiszen egy nagycsaládban tuti mindenkire egyszerre jönnek rá azok a bizonyos kis- és nagy-dolgok… Egyébként azt élveztem, hogy magamra zárhatom az ajtót, és a deszkák résein át nézegethetem közben a naplementét.

A második háznál egy olyan budink volt, ami ajtóval nem rendelkezett. Igazán romantikus emlék, mikor a szél annyira telefújta hóval, hogy alig tudtunk bejutni. A 2012-es rekord hideg február is ehhez a helyhez köthető, ahol a mínusz 26 fokban szinte szó szerint odafagyott a hátsó felünk a deszkához.

Amikor jurtába költöztünk, a volt férjem a múlt tanulságait levonva egy dupla családi budit épített ide, ahol nagyon szerettünk ücsörögni, mert a függönyöket félrelebbentve előttünk a zselici dombok, távolabb pedig a horvát hegyek szépségében gyönyörködhettünk. Ezt egy olyan vendég-budival egészítette ki, ahová a húsevők pottyanthattak. Ezt döntötte fel a 2013. március 14-15-i hóvihar…

A következő budink egy faház legkisebb, külső bejáratú helyisége volt a barátainknál. Itt csak a lódarázs-invázió keserítette meg a pottyantást… Amúgy minden kényelmi szempontnak megfelelt: nagy volt, zárt, és nem ázott szét benne a vécépapír, ha esett az eső.

Nem úgy, mint az ezt követő helyen, ahol a budi szó szerint egy tákolmány volt: a faágak enyhén szólva nagy rést hagytak a bezuhogó esőnek. Dologvégzés után egyből meg volt oldva a mosdás is…

A mostani budink nagyon ronda. Rozsdás vasból van a tartóváza, az oldalai ósdi farostlemezek, amelyek a rázuhogó esőtől megvetemedtek és begörbültek. Az élesebb szemű erre járó gyakorlatilag az útról látja azt, aki rajta ücsörög…

A személyes élmények után arról írok, miért is jó annak, aki budi-tulajdonos.

A budi a manapság olyannyira hangoztatott környezettudatosság elveinek tökéletesen megfelel. Egy átlag magyar család napi vízfogyasztása 600 liter, azaz havonta 18 köbméter (zárójelben jegyzem meg, hogy nekünk a havi mennyiség kb. 1-2 köbméter, pedig kétszer annyian vagyunk, mint egy átlag család…). Egy normál vécé egyszeri leöblítéséhez az ember 9 liter vizet használ el. Ez napi kb. 100 liter (havi kb. 3 köbméter) víz egy családra levetítve. Még ha azt a bizonyos stop-gombot le is nyomjuk rajta, ami ma már szerencsére alaptartozéka a tartálynak, akkor is jócskán folyik el víz, ráadásul ivóvíz (!), csak azért, hogy a végtermékeink eltűnjenek a süllyesztőben.

Ez kétszeresen is rossz szegény Föld-anyánknak: egyrészt vészesen fogyasztja a vízkészletünket, ami a mostani egyre aszályosabb időszakban egyre nagyobb kincs. Másrészt pedig a fekália vízzel való érintkezése a környezet egyik legnagyobb szennyezése. Egy köbméter víz ma hazánkban átlagosan kb. 700 forint. Egy család havonta 2100, azaz évente több mint 25.000 forintot megspórolna, ha nem vízöblítéses vécét, hanem budit használna.

A budi használatával nemcsak környezettudatosak, de egészségvédők is lehetünk. Hiszen az év bármely szakában kénytelenek vagyunk elhagyni a komfortzónánkat, sétálhatunk pár lépést, és friss levegőn lehetünk. Jó edzés az évenkénti budi-lapátolás is…

Tulajdonképpen mi is a budi/vécé célja? Hiszen őseink, illetve a természetben élő népek (valami a mai kor természetjárói) az égvilágon semmit sem használnak erre, meglocsolnak egy fát vagy lekucorodnak egy bokor takarásába.

Kíváncsiságból utánajártam az illemhelyek történelmének (igen, bizony, ilyen is van!), és megtudtam, hogy eleinte erre a célra egy egyszerű gödröt ástak. A Rainbow-s találkozókon a mai napig is annyira védik a környezetet, hogy az ürítést ú.n. „shit-pit”-ekbe, azaz „kaki-gödrökbe” végzik.

A gödröt aztán a későbbi időkben deszkával fedték be (latrina), majd széket helyeztek el fölé (árnyékszék). Vidéken ez jobban működött, abba viszont szörnyű belegondolni, hogy a zsúfolt és a higiéniát nyomokban sem ismerő városokban közterületeket, árkokat és utcákat árasztották el a bűzölgő és persze súlyos betegségeket terjesztő szennyel.

Pedig a budi nem feltétlenül jelent bűzt. Mi nyáron fű-kaszálékkal, télen hamuval szórjuk le a végterméket. Van olyan család, amelyik faforgácsot, másik fűrészport használ erre a célra.

A budi nem feltétlenül kényelmetlen hely, bár az tény, hogy ki kell menni odáig a kertbe, akár esik, akár fúj, akár havazik, akár fagy.

De ma már kényelmi berendezések egész sora alkalmazható itt. Például ha túl magas az ülőke, kisgyerekeknek rakhatunk elé egy fellépőt, tehetünk rá IKEÁ-s vécétetőt, vagy oldalra felerősíthetünk egy kovácsoltvas vécépapírtartót. Széplakon volt olyan család, amelyik még a villany-világítást is bevezette a budiba! Mi ennyire nem vagyunk kényelemesek: este fejlámpával megyünk ki, de ha fenn van a hold, még erre sincs szükség.

Az sem igaz, hogy egy budinak feltétlenül rondának kell lennie! A faajtóba vágott díszek például nemcsak a szellőzést és a fény beáradását szolgálják, de dekorációnak is jók. Széplakon a közösségi budi egyik ajtaját tulipán, a másikat szív, a harmadikon virágmotívum díszítette. Az ajtóra mintás függönyt is fellógathatunk, hogy ha idegen jár-kel nálunk, mégse kukkanthasson be. Én amúgy leginkább nyitott ajtónál szeretem a dolgomat végezni, mert így láthatom a tájat. Most tényleg nem ironikusan írom: csodálatos ilyenkor a sárguló faleveleket, a virágzó rétet, a hóborította mezőt vagy a csillagos eget nézni!

Egy ifjúsági regényben olvastam, hogy egy vécében mindig kell, hogy legyen valami vicces vagy meghökkentő. Tappancs-nyomok a padlón, tűzpiros fal vagy meztelen-fotós naptár. Széplakon volt olyan család, ahol újságkivágások díszítették a falat, így dologvégzés közben Gyurcsányról és Orbánról olvasgathattunk. Nálunk a nagylányom ilyen szöveget írt fel oldalra: „Kedves budizó! Relaxálj a budi csöndjében, elmélkedj el az élet dolgairól és a világ értelméről…”. A testvérei egyébként körben színes rajzokkal díszítették a falat.

Felaggathatunk ide vadvirág csokrokat, amelyek szépségük mellett az illatosítást is szolgálják. De igazából bármivel díszíthetjük, a lehetőségeknek csak a képzelet szabhat határt.

Ha nem is mondom azt, hogy mindenki éjjel-nappal, télen-nyáron budiba végezze a dolgát, de legalább jó időben, fényes nappal, mikor úgyis kint van az ember a kertben, akkor ne fogyasszunk feleslegesen vizet erre, ne szennyezzük a vízzel kevert fekáliával a Földet.

Télre, estére pedig ott van a modern kor által újra felfedezett komposzt-vécé. Később erről is fogunk írni a Fény-Forrásban.

Réka