Aki a sok komoly téma után most sikamlós történetekre
számít, az csalódni fog, ez a bejegyzés inkább a gyerekkel való együtt alvásról
fog szólni – de ezt biztos kitaláltátok. Előre bocsátom, hogy nem minden
éjszakánk ilyen mozgalmas, olyan is van, hogy alszunk az ágyunkban.
Hogy mégis legyen benne egy kis 18 éven felüli
tartalom, elmondom: az egész úgy kezdődött, hogy villanyoltás után Apa vészesen
átjött az én térfelemre, miközben pajzán dolgokat sugdosott a fülembe, de itt
véget is ért az offenzíva, mert nagy sóhajtások hallatszottak a másik szoba
felől; valaki feltűnően nem tudott elaludni.
–
Anya, kimehetek…? – kérdezte a nagyobbik fiam, és már meg is jelent a
párnájával a hóna alatt.
Talán ő is olvasta a magazinban az "Együtt alvás a gyerekkel?" című cikket, ezért tudja, hogy hivatalosan is ki szabad jönnie, ha fél
(persze anélkül is tudja). Apa savanyú arccal fújt visszavonulót, hogy a gyerek
elférjen köztünk.
A gyerek tehát befészkelte magát, és tudom, hogy ilyenkor beszélgetni kell vele
egy kicsit, hogy oldódjon a félelme. Kiderült, hogy mitől félt: a testvére
mesélt neki egy növényevő leguánról, ami neki egy húsevő dinoszauruszt
juttatott az eszébe. Nekem is nevethetnékem támad, mikor megtudom, hogy milyen
jelentéktelen dolgoktól tart, de természetesen mindig komolyan veszem a
félelmét, hiszen a lényeg az, hogy Ő félelemkeltőnek értékeli.
Az okok feltárása után mindketten elaludtunk.
Az alvásból arra ébredtem, hogy gyerekek püfölik
egymást az oldalamon. Az történt ugyanis, hogy a legkisebb éjszakai razziát
tartott, és felháborodva konstatálta, hogy a bátyja gyorsabb volt nála, így
foglalt a törzshelye az anyai karban (ha reggelre gyereket találok magam
mellett, az többnyire a legkisebbem). Félálomban mindkét gyerek megpróbálta
magának kiharcolni a mellettem alvás jogát. Ennek Apa vetett véget, szétszedte
őket, én meg elhelyezkedtem az ágy közepén, mindkét oldalamon egy-egy
legénykémmel (szegény Apa a gyerekágyba kényszerült).
Nem sokáig aludtam, mert a kicsinek pisilnie kellett.
Miután megpisiltettem, parancsnokom ellentmondást nem tűrően felszólított, hogy
meséljem el neki a Sün Balázst. Hány óra lehet? – tűnődtem, miközben motyogtam
valamit a sünicsaládról, és félálomban Sün Dorottya helyett Sün Berettyót
mondtam (aznap hazánk vízrajzát tanultuk a bátyjával).
–
Nem jól mondtad! – kiabált a gyerek.
–
Ha nem tetszik az előadás, keressél magadnak más mesélőt! – voltam nem túl
megértő.
A vitánknak az vetett véget, hogy mindketten álomba
zuhantunk. Na, nem sokáig, mert kisebbik hálótársam megszomjazott.
Kitámolyogtam vízért, de visszazavart, mert véletlenül meleg vizet hoztam neki.
Mire beértem a szobába a hideg vízzel, a másik gyerek is felébredt, és –
el nem hinnétek – ő is szomjúságot érzett. Itatás közben azt éreztem, hogy ha
nem tudok pihenni, ott helyben összerogyok.
A következő felébredésemnek az volt az oka, hogy egyik
oldalamba egy könyök, másikba egy térd ékelődött. Gondolkodtam, hogy hol
találok magamnak egy vackot, ahol meghúzhatom magam, végül bebújtam Apa mellé a
gyerekágyba, így legalább Apa is elmondhatta, hogy jutott neki az asszonyából.
Legközelebbi élményem: a nagylány rángatja a vállamat.
–
Aludjunk már, drága gyerekem! – mondom, és magamhoz ölelem a takaró alatt.
De kiderül, hogy ezúttal nem nem-alvásról van szó,
hanem megvirradt és be kell fonnom a haját, mert megy az iskolába.
 |
| Ennyire azért nem szokott súlyos lenni a mi helyzetünk, mert nekünk például se macskánk nincs, se ilyen kövér kutyánk (és sajnos ennyi gyerekünk se), de az előfordul, hogy csak ilyen messziről tudjuk egymást nézegetni Apával |
Hogy frontátvonulás miatt volt-e ilyen eseménydús az
éjszakánk, vagy csak rossz napjuk volt a gyerekeknek? Ki tudja… A sors
ajándékaként az ilyen mozgalmas éjszakák után többnyire nyugodtabbak szoktak
következni.
Alma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése