Ne hazudj

Emese írása:

Ez a mondat rengetegszer elhangzik gyerekkorunktól kezdve - viszont van-e értelme? Olyan sokan várjuk már az új kort, ahol minden szép és jó, így neveljük gyerekeinket, mi magunk is őszintén és igaz módon, mondhatni HITELESEN élünk és cselekszünk... 
Aki hazudik, az nem hiteles.  Akik nem hazudnak, azok viszont mind a két fajta emberrel találkoznak – tehát a hiteles embernek van hazug, és van őszinte ismerőse is.

NE HAZUDJ! - mondanánk...
Hiába mondjuk egy hazugnak azt, hogy ne hazudjon. Először is azért hazudik, mert így tanulta. Másodszorra azért, mert előnyt vár a hazugságától. Harmadszorra pedig azért, mert sok mindenben magának is hazudik.
Nézzük meg sorban, hogy mit tehetünk vele, mi, őszinték.
HAZUDJ!
Hazug a társadalmunk. Hazudik a tévé, hazudnak a FaceBook-on a cikkek nagy százalékában, ezzel maximum annyit tehetünk, hogy nem olvassuk, nem nézünk tévét. De akkor el vagyunk zárva a hírforrásoktól. Talán eleve jobb, ha nem hiszünk el elsőre semmit, de bele tesszük a pufferelő tudatunkba, oda, ahol nem címkézünk meg semmi információt, hanem csak annyit teszünk hozzá, hogy olvastam-hallottam. Majd előkerül, ha kell. De nem alapozzuk rá az életünket, a jóérzésünket.

A hazug társadalom létrehozta, hogy az emberek gyerekkorban már erre szocializálódtak. Hazudnak a tanárnak a házi feladatról, a szülőnek a jegyről. Miért? Mert érdekükben áll, mert így kisebb a büntetés nagysága. 
(Jut eszembe, mi szülők alakítjuk ezt így ki. Ha az igazságért nem jár akkora büntetés, mint a hazugságért, akkor nem neveljük a gyerekünket hazugságra.)
Hazudnak a rendőrnek, és viszont, az ellenőrnek… mert kisebb a büntetés nagysága, ha hazudnak. Ilyen hazug társadalomban élünk. Az egyénnek nem érdeke kifelé, hogy ne hazudjon… viszont így nem is fejlődhet aranykorivá. Tudod, a sáremberből, vagy ólomemberből aranyemberré…

Az ilyen emberekkel csak finoman és nem ölelkezve szabad érintkezni. Csak annyira, hogy a sár ne fröcsköljön ránk. Meghallgatjuk a hazugságaikat, és kész. Ha szeretsz odamondogatni, akkor szembesítheted is a hazugságaival, de nem biztos, hogy eredményt érsz el. Esetleg ha egyébként jó ismerőseink, vagy barátaink, mosolyogva vissza lehet kérdezni – ugye ezt azért te sem hiszed el?
És végül az emberek hozzá vannak szokva, hogy maguknak is hazudnak. A legnagyobb hazugság, hogy jó ez nekem így, ebben a hazugság társadalomban, hazugságaimmal.
Egyes rendkívül öntudatos emberek szeretnek rápirítani a másikra, hogy „legalább magadnak ne hazudj!”

Nos kedves aranykori társam, tudd, hogy legtöbbször nem tudják magukról, hogy hazudnak maguknak. Rá kell döbbenniük. Például nem rossz ember az összes ellenőr, APEH dolgozó és bírságokat fogalmazó és kiszabó ellenőr. Hazudnak maguknak arról, hogy azt kell megcsinálniuk a munkahelyen, és hazudnak arról, hogy amikor hazamennek, akkor le tudják tenni. Hazudott magának az összes koncentrációs tábori őr, hogy ezt nekik meg kell tenni. Hazudik sok katona is legeslegelőszörre magának, hogy neki ölnie kell. Ha egyszerre mindenki rádöbbenne, akkor nem is lenne háború.

De az emberek többsége hazudik magának is
Nem, nem tudják letenni a hazugságot könnyedén. Jöhetünk karmával, meg miegymással, hogy majd visszakapják… de nem a mi dolgunk kívülről ezt rájuk tolni. Amit tehetünk, az csak annyi, hogy magunkról beszélünk. 
„Én hazugságnak tartom, hogy valótlanságot állítasz másikról, csupán a statisztikák alapján.” ugye ennyit kimondhatunk?
Nade a kérdés,  hogy tudunk velük valamit kezdeni? Azt tudjuk elmondani, hogyha egyszer már nem hazudik saját magának, hogy jól teszi a dolgokat, akkor majd szívesen segítünk neki, hogy hogyan induljon el az őszintébb élet felé. Ennyi.

Látszik, egyénileg tényleg csak annyit tudunk tenni, hogy mi magunk nem hazudunk magunknak, pontosabban egyre tisztábban felderítjük magunkban, hogy mit szeretnénk, miben hiszünk, hogyan szeretnénk élni az életünket.
Sőt még ez is csak félig igaz, mert mi tudjuk, hogy nem hazudunk, de a többiek el sem tudják képzelni, és még ezt is hazugságnak veszik. Most éppen egy ismerősnek fejtettük ki, hogy nem csalunk, és üzlet reményében nem fizetünk le másokat. Egyszerűen nem hitte el, pedig látnia kell, hogy ahogy folytattuk, az igaz – inkább nem dolgozunk csak annyit, és csak akkor, amit őszintén meg tudunk tenni, amiért nem kellett más felé megalkudni.

Vagyis légy felkészülve rá, hogy nem fogják elhinni, hogy nem hazudsz. De nem is őértük teszed, úgy gondolom. Te meg tudod az igazságot.
Ezzel együtt bízok benne, hogy legalább egy morzsát hagysz a másikban, hogy talán, talán neki is jó lenne, ha már nem hazudna…
Egyszer fogunk növekedni. Többen leszünk, akik nem hazudnak. Akik igazat mondanak.
Amennyiben azonban már annyian vagyunk, hogy megalkothatjuk az új, őszintébb társadalmat, úgy már tudunk többet is tenni annál, amit eddig elmondtam. Ekkor már nem csak morzsákat osztunk másnak.
Példaként tudjuk állítani, hogy valódian, igaz módon érdemes élni. Tudunk majd történeteket hozni társainkról, mint magunkról, hogy milyen felszabadító érzés hazugság nélkül élni.
És ha már még  többen vagyunk, akkor lehet azt mondani, hogy mindenki csak saját életét tegye tönkre a hazugságával. Amit hazudik, bárkinek is, az hulljon vissza rá – vagyis lehet társadalmilag arra koncentrálni, hogy ne az legyen már végre hibás, akit átvertek, (netán megerőszakoltak, vagy megvertek, vagy megöltek, szóval ne az áldozat legyen már a hibás) hanem a hazug, az átverő legyen megszégyenítve.
Aki hazudik, akárki miatt teszi is, ő hazudik. Ezt fontos leszögezni. Én lehet hogy meghallgatom. Lehet hogy már nem,..
Magamnak, és a megérzésemnek hiszek csupán.
És nem akarlak átverni, bár tudom, hogy ebben a világban nehéz már hinni, Nem várom el, hogy elhidd.
De én tudom, mert ez tőlem függ, és én sem magadnak, sem neked nem hazudok. (Lepjük meg a másikat - mondjunk igazat!)

Most, amikor még csak morzsákat osztunk, talán elhiszed, talán nem: nagyon jó érzés a valódit, az őszintét adni. Olyan, mintha kinyílnék, mintha könnyű lennék.
Kívánom neked is ezt a könnyed, tiszta érzést!
Kozma Emese Kinga - ezt az írásomat a www.aranykori.hu honlapomról emeltem át... 

Történelmi zászlók

Alma írása:

Árpád-házi lobogó (és korban későbbi rákfarkas sisak)

Mivel szenvedélyem a varrás és a történelem, és a gyerekek is osztoznak ebben velem (no, a varrásban még nem, de a vitézi történetek kedvelésében igen), egy ideje közös munkába kezdtünk. 

Elkészítem nekik a különböző korok lobogóit, hogy aztán felfegyverkezve és fellobogózva életszerűbbé tegyék a játékaikat.

48-as zászló (a szöveget hímeztem)

Majd’ minden korból van már zászlónk, amiket igyekszem a legnagyobb történelmi hűséggel elkészíteni. 

A mintákat Somogyi Győző Magyar hadizászlók című könyvéből veszem, de a neten is kutatok hozzá. 

(Ha majd egyszer olyan sok időm lesz, hogy már nem tudok mit kezdeni vele, akkor a lobogókat eredeti szépségükben szeretném megnézni a Hadtörténeti Múzeum raktárában. )

Rákóczi fejedelem zászlaja

A mintákat általában textilfestékkel festem, néha hímzem. Ha a legnagyobb hűséggel akarnám készíteni a zászlókat, akkor selyemre hímeznék minden mintát. Ezt is csak akkor tudom majd megtenni, ha (idő)milliomos leszek. 

A Rákóczi zászló másik oldala

Barátokkal való játszáskor általában várostromot játszanak a fiúk, ott töltenek be a zászlók központi szerepet; illetve kirándulások alkalmával visszük magunkkal őket és lengeti a szél a műveimet. 

Huszárzászló az 1500-as évekből

Minden zászlóra megkötőt varrok, így aztán csak megfelelő husángot kell keresni rúdnak.

Készül Hunyadi János fecskefarkú kormányzói lobogója

Remélem, nem dicsekvés, de a kirándulók, akikkel találkozni szoktunk, többször megcsodálták a zászlainkat, le is fényképezik a műveimet. 

Ugyanaz használat közben

Mondhatom: a gyerekek nagyon tudnak örülni egy-egy új darabnak, és nekem is óriási öröm  készíteni. 

56-os zászló, és kartonpapírból készített dobtáras géppisztoly (gitár)

Alma

(fotók: Alma)

Együtt alvás a gyerekkel?

Eltérőek a vélemények arról, hogy jó-e a gyerekkel való együtt alvás, vagy inkább káros.  Tudományos kutatások alátámasztják mindkét változatot, ezért én nem ezekre hagyatkoztam, hanem a saját tapasztalataimra.

Az újszülött természetes igénye, hogy a gondozója (jó esetben az édesanyja) közelében legyen. Az evolúció időszakában (de még jóval később is) a magára hagyott csecsemő halálra volt ítélve: éhen halt, megfagyott, vagy a vadállatok martaléka lett. A kisbaba élete tehát az őt körülvevő felnőttektől függ; nemcsak fizikai szükségleteinek kielégítését várja el teljes joggal tőlük, hanem az érzelmi igényeinek beteljesítését is. Vagyis azt, hogy folyamatos testközelben lehessen, megkapja a szükséges taktilis ingerlést (simogatást), becézgessék, beszéljenek hozzá, és ringassák.  Ezért én nem is tudom értelmezni az olyan kirohanásokat, mint pl. „ez a mocskos kölyök állandóan csak cipeltetné magát”, vagy „teljesen elkapattad ezt a gyereket, mindig csak rajtad csüngene”. Olyan dolgokat rónak fel a csecsemőnek (újszülöttnek), ami belekódolt, elemi igénye, mintha a sakálnak a szemére vetné valaki, hogy húst evett.

Emlős-társaink, a makákó majmok még ösztönösen közelítik meg a témát

Ebből kitalálhatjátok, hogy én a babahordozás és az együtt alvás híve vagyok. Legkisebb gyerekünk élete első hónapjaiban csak hordozókendőben utazott, és aludni is jobbára velünk aludt. Az együtt alváson itt azt értem, hogy ha nyűgös volt, akkor magunk mellé vettük, és nem azt, hogy akarata ellenére sem engedtük be a kiságyba (mert azért abban is töltött időt). Nekünk tehát volt kiságyunk, használtuk is, de élhető lehet az élet akkor is, ha a baba eleve a szüleivel alszik. Eleinte én is féltem attól, hogy agyonnyomom a kicsit, de hála Istennek nem feküdt rá egyikünk sem, és sokkal kényelmesebb volt így a csecsemővel az éjszakázás, hiszen nem kellett kikelnem az ágyból 3-4 óránként, hanem csak megkínáltam félálomban a babát. Mennyivel fárasztóbb lehet, ha az anyának akár még emeletet is kell másznia egy éjszakai szoptatás miatt, és az ágy szélén (jó esetben egy fotelben) kell kucorognia, míg a baba visszaalszik…!

A baba meghívta magát egy kis tejre...

Civilizációs vívmány a „szülői háló”, vagyis amikor a szülők nem egy helységben alszanak a csecsemővel, néha nem is egy emeleten. Nem erőltetem én feltétlenül a felnőttek ágyába a csecsemőt, de hogy még ne is egy szinten aludjanak vele??? 

Hogy tudják így felelősséggel a baba gondját viselni? 

Hogy tudnak a kicsi rendelkezésére állni, ha szüksége van rájuk? 

Hát úgy, hogy a gondos szülők vásárolnak egy bébiőrt. Ez egy kis műszer, amit a kiságy mellé tesznek, hogy ez őrizze a kisbabájuk álmát, ébrenlétét. A bébiőr nemcsak a légzést figyeli, kívánságra fényképet is készít a babáról, megméri a szoba hőmérsékletét, illetve altatódalt is közvetít a kicsinek (!). 

Én elhiszem, hogy sok szülő ettől nagyobb biztonságban érzi a gyerekét, és nem is tudom, hogy hogyan fogalmazzam meg… 

De ez mégiscsak egy rádió adó-vevő, ami sugároz, mint a mobiltelefonok, és ezt jóhiszeműen odateszik a szülők a gyerek feje mellé, míg ők a lakás másik végében nem tudom mit csinálnak!!!!  Én könnyen beszélek, nekünk kicsi a lakásunk, tehát a legtávolabbi ponton is hallom a gyerek minden nyöszörgését, de mégiscsak túlzásnak tartom, hogy egy csecsemő annyira messzi legyen a gondozóitól, hogy egy olyan készüléket kelljen a felnőtteknek bevetniük, aminek műszaki leírása olyan hosszú, mintha egy föld-levegő rakéta lenne!

Én ilyen esetben elképzelhetőnek tartanám – természetesen a hordozókendőn kívül – azt a megoldást, hogy a babát beleteszik egy mózeskosárba, amiben elszundikálhat, és ezt a csomagot magával viszi az anya a ház/lakás/kert különböző pontjaira. A babát nem zavarja a család normális alapzaja, (sokszor még az annál hangosabb események sem), tehát a légkalapácson és rock koncerten kívül nem sok dolog gátolja az alvását.

Ha nincs a közelben felnőtt, megteszi az ember legjobb barátja is - őriz, melenget, szeret...

Néhány szót megér a nagyobb gyerek szülői ágyban való alvása is. Az a véleményem, hogy ha a gyereknek igénye van a szülő testi közelségére, akkor annak megvan az oka; fél, szorong, nyugtalanítja valami. A mieink azt kérik ilyenkor, hogy hagy aludjanak velünk (illetve nem is kérik, csak betámolyognak közénk a nagy ágyba). Mi nem zárjuk ki őket se az ágyunkból, ha szükségét érzik, velünk alhatnak. Igen rosszul venné ki magát, ha a gyerekem a takarót nyakáig magára húzva rettegne az ágyában a félelmeivel összezárva, én meg nyugodtan aludnék a másik helységben. A gyereknek olyan fontos, nekünk meg nem zavaró az ő közelségük, tehát nem tagadjuk meg tőlük ezt az apróságot. Vannak olyanok, akik még a házastársukkal se tudnak együtt aludni; ebben az esetben megoldás lehet a szülő ágya mellé letett matrac, amin a gyerek elalhat – akár a felnőtt kezét fogva.

Lehet, hogy én maradi vagyok, de nem szeretném, ha egy gép énekelné az altatódalt a gyerekeimnek, és elég erőt érzek magamban ahhoz, hogy magam felügyeljem a gyerek pihenését. Soha nem hagytam magára az alvó csecsemőt! És nem kényszerítem magunkat értelmetlen szabályok közé, nem értek egyet azokkal, akik ilyen elveket vallanak: „a gyereknek a kiságyban van a helye, és ehhez minden körülmények között ragaszkodom, hiszen akkor soha nem tanulja meg a rendet!” Szerintem a gyerek a „rend” helyett azt tanulja inkább meg, hogy minden körülmények között számíthat ránk, a szüleire!

Alma

Várandósság

Réka írása:

Nem mindegy, hogy hívjuk, nagyon nem. Terhesgondozás – ettől a szótól a hajam is égnek áll! Teher és gond? Na persze az utolsó hónapban, mikor az ember bálnának érzi magát, tényleg teher már a nagy pocak, de amúgy: áldás. Várandósság, ez olyan szép szó, ebben benne van, hogy mennyire várják az új jövevényt. De a legszebb az „áldott állapot”… Egész más minőséget, a gyermekhez való más hozzáállást fejez ki.

Nehéz annak tapasztalatot szerezni, aki csak egyszer-kétszer szült. Én az eddigi várandósságaimból és szüléseimből rengeteget tanultam. Volt kórházi és otthoni, volt természetes, indított és császár, volt, amelyik két és fél óráig tartott, és volt, amelyik fél napig. Mennyit változtam, fejlődtem az elmúlt évek során csak azért, mert gyermekeim születtek!

Eleinte állandóan könyveket olvastam, rengeteg információt gyűjtöttem be. Számolgattam a napokat, heteket, hónapokat,  méreteket… Aztán már nem érdekelt semmi ilyesmi (különösen nem dr. Spock „zseniális" tanácsai) , sokkal inkább hallgattam a belső hangomra, a megérzéseimre, az ösztöneimre.  A régi könyvekben pl. ilyen tanácsok voltak, hogy az igény szerinti szoptatás rossz hatással van a babára, meg hogy az ölelgetés kifejezettem káros. Így lettünk mi elcseszett nemzedék, már bocsánat. Hogy nem kaptunk elég testi (anyatej) és lelki (ölelés) táplálékot édesanyáinktól. Azóta szerencsére változtak az idők! Az agy helyett egy anyának sokkal jobb a szívével, természetesen hozzáállni a gyermekvállaláshoz.  

„Terveztétek ezt a sok gyereket?” Elég gyakran megkapom ezt a kérdést. Én úgy vagyok vele, hogy a gyereket nem tervezni kell, hanem szeretettel várni. Ha jön, akkor örömmel fogadni.

A várandóssághoz való hozzáállásomat befolyásolták kedves barátnők, asszonytársak, a témáról elolvasott alternatív szemléletű könyvek (sok ilyen írás található ma már a neten is), valamint a természetes szülést segítő szülészek, bábák, dúlák.

Régebben, amikor tudomást szereztem a babáról, rögtön rohantam orvoshoz, védőnőhöz. Pedig a várandósság, a szülés nem betegség, nem orvosi rendelőbe, kórházba való! A rutinszerű méricskélés és felesleges vizsgálatok helyett sokkal jobb felkészülés a bábák által tartott otthonszülős tanfolyam. Három megélt szülés után ültem végig egy egyhetes kurzust, és többet tanultam belőle, mint bármi másból életemben. Még az ötödik várandósságom alatt is elvégeztem újra, annyira sokat adott, mind tudásban, mind emberileg. Például rengeteg téves információt tisztáztak, félreértést oszlattak el, valamint  jó volt azt érezni, hogy nemcsak én vagyok „ufó”, hanem velem együtt sokan mások is ezt az utat járják.

Mennyi vizsgálat vár (elvileg) egy kismamára! Vérkép, fehérje, cukor, hüvelyi vizsgálat, AIDS, vércsoport, RH-faktor, EKG és belgyógyászat, vérnyomás-mérés. Már ha úgy dönt, hogy ezeken részt vesz. Én a végén már semmiféle ilyen vizsgálaton nem vettem részt, és jó tudni mindenkinek, hogy ezek közül egyik sem kötelező. Annyit veszíthetünk vele, hogy ha nem veszünk részt az előírt négy alkalmon, akkor nem kapjuk meg a szülési segélyt.

Vicces, hogy az orvosok csak akkor látják bizonyítottnak a várandósságot (terhességet!), ha az ember beadja a laborba a pisijét. Számomra viszont teljesen egyértelműek voltak a jelek. Az elmaradt havi vérzés, a reggeli émelygések, az ízlés megváltozása, a has felpuffadása, valamint az, hogy éjjel már a tyúkokkal ágyba dőltem, és ha a gyerekeim hagytak volna, napközben is bármikor tudtam volna szundítani.

Jó, ha a várandós anya az életmódját a teste jelzéseihez igazítja. Mozog, amennyit csak tud, de ha bekeményedik a hasa, akkor inkább pihenjen. Nem kell végigfeküdni az egészséges várandósságot, viszont nem kell menő csajként vagánykodni sem. Emlékszem, az első várandósságomnál még a kilencedik hónapban is kerékpároztam, az ötödiknél már inkább fetrengtem… Laza „terhes-torna”, jógagyakorlatok, napi séta, és megtettünk mindent az egészségünkért. Az intimtorna is nagyon fontos, a belső szerveink jó állapota érdekében.

A táplálkozásunkra is figyeljünk oda, ilyenkor még jobban, mint máskor. Nem kell kettő helyett zabálni! Mondom én, aki levesből, főzelékből dupla, tripla adagokat be tudtam ilyenkor nyomni. Kényszeresen nem kell egészségmániássá válni, de a fölösleges nasikat, műkajákat viszont ki kell iktatni az étrendből. Azt ugye mondanom sem kell, hogy se cigi, se alkohol, se kávé. (Nemcsak várandósoknak, hanem úgy általában sem – szerintem.) Én az eddigi várandósságok során 12-15-18 kilót híztam, és a szoptatások végén mindig sikerült visszafogynom az eredeti súlyomra. Persze úgy, hogy a mozgást és a megfelelő étrendet a szülés után is folytattam.

Nem értem azokat, akik önértékelési zavarokkal küzdenek megváltozott alakjuk miatt. Én tetszettem magamnak pocakosan, és jól estek a volt férjem dicsérő szavai is. Kedves apukák, mondjátok minél többször a párotoknak, mennyire szép és kivirult, hisz ez az élet természetes rendje. És a bálnából úgyis hamarosan (ha odafigyel magára) karcsú nádszál lesz.

Fontos a várandósság alatt a pihenés, nemcsak az alvás, hanem a test és a lélek kikapcsolása. Persze ha nagyobb testvérek is vannak, akkor ez szinte lehetetlen. Kedves apukák, biztosítsátok párotoknak, hogy időnként egyedül tudjon egy kicsit lenni, csendben olvasni, kötni-varrni, zenét hallgatni. Én minden alkalmat kihasználtam egy kis ledőlésre, kinyújtózásra; ilyenkor főleg olvasgattam, írogattam.

Még fontosabb egy várandós nő számára a béke és egy nyugalom. Ordító nagyobb gyerekekkel, költözéssel, lakásfelújítással ez nehezen megy. Aki meg tudja oldani, az a várandósság alatt, vagy legalább a vége felé már ne dolgozzon (mondom én, aki a három elsőnél gyakorlatilag a szülés napjáig dolgoztam), hogy összpontosítani tudjon a szülésre és a kisbabára.
Tartsuk a kapcsolatot a babával! Megsimogatni a hasunkat, beszélni hozzá, akár konkrétan, akár gondolatban, mindez nagyon fontos! Az is, hogy az édesapja meg a testvérei dédelgessék, szeretgessék a pocakon keresztül. Én szívesen hallgattam zenét várandósan, erre bent mindig ment a nagy rugdalózás, főleg, ha magam is táncra perdültem közben.

Jó volna, ha nem kisfiút vagy kislányt várnánk, hanem gyermeket. Így pl. elkerülhető a későbbi csalódás. Apukám is kiakadt, hogy nem fiú lettem, kaptam viszont egy „férfi, férfias” jelentéssel bíró keresztnevet, az Andreát, valamint egy kb. negyven év alatt leküzdött komplexust… Az is jó, ha előre kigondoljuk a nevet, neveket, de az is, ha a születés után a baba szemébe nézünk, és úgy választunk. Bár én hiszek abban, hogy a baba maga választja a saját nevét, nekem pl. Ilus megsúgta, hogy a Tündér névhez az Ilonát is szeretné megkapni. Jó volna, ha idegen hangzású Jessica és Rodrigo helyett régi magyar neveket adnánk a kisbabánknak…

Réka

(fotók: Réka)

Szítani a tüzet

Réka írása:

Milyen szomorú, hogy a legtöbb pár kapcsolatában folyamatos hullámzás (gyakori hullámvölgyekkel), illetve fokozatos hanyatlás tapasztalható. Vagy a klasszikus „se veled, se nélküled” forgatókönyvet játsszák, „szakítunk-újrakezdünk” jelenetekkel, ami a labilitás jelzi, vagy pedig a lassú belefásulást, egymásba unást, ami a kitartás hiányára utal.

Miért nem marad a szerelem olyan, mint a legelején?

Pedig az embernek eleinte a másiknak már csak a látványától elakad a lélegzete. Reszket keze-lába, elvörösödik, hebeg-habog, totál hülye tud lenni, ha szerelmes!

Pedig olyan is elképzelhető (személyes példám is bizonyítja), hogy sok ideig is kitarthat a szerelem, és most szándékosan nem azt írtam, hogy kapcsolat, és nem is a szeretetté nemesült érzelmekről beszélek, hanem igenis a szerelemről! Arról a lobogó fajtáról! Ami kitart, nem hullámzik, nem hanyatlik, sőt, fokozatosan erősödik.

Mi lehet ennek az oka? Hogyan lehet fenntartani a lángolást?

A tűz szításának egyik módozata, ha az ember eltölt egy kis időt távol a másiktól. Ilyenkor rájön, mennyire tud hiányozni a társ. Mi elég sokat vagyunk távol egymástól, így gyakran vannak „randijaink”, azaz elé megyek az állomásra vagy Budapesten találkozunk valahol. Hát esküszöm, amikor megpillantom őt, az én szívem még mindig ugyanúgy megdobban, mint szerelmünk hajnalán! Leszáll a vonatról és repül karjaimba.

Amúgy szerintem a szerelem alábbhagyásának egyik oka, az, hogy az emberek többsége nagy elvárásokkal érkezik egy kapcsolatba. Meglátja a másikat, a külsejét először, és ez alapján olyan belső tulajdonságokkal ruházza fel, amelyek nem is léteznek, csupán a képzeletében. Kialakít magában egy ideál-képet, aminek persze a másik, öntudatlanul is, ideig-óráig megfelel. Egyrészt, mert pedálozik, meg akar az elvárásoknak felelni. Másrészt azért, mert ő maga is görcsösen ragaszkodik ehhez a képhez, aminek köze nincs a valósághoz, és ezt a lelke mélyén érzi is.

Hazudik, aki azt mondja, hogy egy kapcsolat elején az ember nem akarja magát jóval jobb színben bemutatni, mint amilyen valójában. Képzeljünk el egy első randit kinyúlt mackóruhában! Ehelyett: smink, frizura, csinos ruha, szőrtelenítés, illat, stb. De ezek csak maszkok, és a tettetés csak bizonyos ideig tartható fenn. „Az aki szép, az reggel is szép, amikor ébred, még ha össze is gyűrte az ágy…” – énekelte Charlie. Az az igazi szerelem, ha borostásan, csipásan, kócosan is szerelmesek vagyunk, ha a másikat gyarló emberként is ugyanúgy, sőt még jobban tudjuk szeretni, mint a kezdetek kezdetén. Mert tökéletes ember valójában nincs, mégis az apró hibákkal együtt elfogadva lesz a párunk igazán tökéletes.

A másik oka a kapcsolatok hanyatlásának az, hogy nem figyelünk oda a másikra, csak magunkkal vagyunk elfoglalva. Ego-királynők vagyunk! Pedig az önzést el lehet felejteni egy szerelemben. Mindez persze nem jelent megalázkodást, behódolást, dehogy! Ha én odafigyelek, adok magamból, szolgálom a másikat, akkor (persze csak ha az illető sem ego-király) ugyanezt fogom visszakapni. Ez egy örök körforgás, kölcsönös oda-vissza áramlás. Gerjeszthető, mint egy spirál.

A problémák harmadik oka, hogy hiába van meg a szerelem, ha ezt nem fejezzük ki kellőképpen. Ha nem találjuk meg a hozzá vezető utat, ha nem ismerjük meg a szeretetnyelvét. Balga dolog azt hinni, hogy az ember megszerzi a hőn áhított férfit, és akkor onnantól kezdve nem kell neki pedálozni. A legtöbben elégedetten hátradőlnek a fotelben, hogy hurrá, révbe értem! A mesék is csak a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” résznél érnek véget, de arról nem szólnak, hogyan is éljünk boldogan. Hát úgy, hogy bizony minden nap (igen, MINDEN NAP) teszünk azért, hogy ne hamvadjon el az a bizonyos tűz. Akinek ez nem megy, az edzhet is rá, de előbb vagy utóbb teljesen természetes lesz az egész, és maguktól jönnek az apró gesztusok.

Te, kedves olvasó, ha legközelebb elhaladsz a kedvesed mellett, simíts rajta végig gyengéden! Öleld meg jó szorosan, szórj puszikat a tarkójára! Suttogd a fülébe, akár ezerszer is, mennyire szereted. Dicsérd a szemét, a mosolyát, a hangját. Hazudni nem kell, tudhatja a másik, ha mondjuk a pocakjával vagy a tokájával nem vagy teljesen kibékülve, de azt is éreznie kell, hogy mindezekkel együtt elfogadod őt. Testestől, lelkestől. Akármennyire is vonz az esti film, helyette inkább beszélgessetek egy jót. Főzd neki a kedvenc ételét, és te magad vidd ágyba neki a reggeli kávét. Hidd el, ha igazán szeret, viszonozza is ezeket a kedvességeket. Lehet, hogy egy mozijegy, egy szelet csoki vagy egy fűnyírás formájában.

Szíthatjuk a tüzet úgy, ha mindig valami változatosságot csempészünk a kapcsolatba, ha folyamatosan meg tudunk újulni. Például: egy közösen kipróbált extrém sport, közös kedvenc együttes koncertje, utazás egy ismereten tájra, vagy egy új póz a szexben.

És már el is érkeztünk a szeretkezéshez. Ami nagyon-nagyon fontos: Szerelmeskedjetek minél többet! Téved, aki azt hiszi, hogy ez csupán a testről, a vágyak kielégüléséről szól. Hihetetlenül megerősíti a szerelmet, egységélményt nyújt, és szítja a tüzet.

Lobogjon hát a láng!

Réka

(Réka útja: boldogfalva.blogspot.com)