Írás

Az írás számomra igazából egyfajta átfogó kommunikatív, közösségi tevékenységgé vált.

Réka írása:

Amikor iskolás voltam, és szüleim, tanáraim feltették nekem a kérdést, hogy mi leszek, ha nagy leszek, többnyire azt válaszoltam: író, esetleg újságíró. Aztán következett még a felsorolásban a lakberendező és a pszichológus. Érdekes, az angoltanári szakma fel sem merült bennem – pedig aztán végül szülői ráhatásra ezt választottam és hosszú ideig tanítással meg fordítással foglalkoztam…

Iskoláskoromban öcsémmel együtt kitaláltunk egy házi készítésű újságot. A címe „Család Lapja” lett, és nagymamám régi táskaírógépén pötyögtük hozzá a szövegeket. A cikkeket magazinokból kivágott képekkel és rajzainkkal illusztráltuk. Annyira hagyománnyá vált ez a lap, hogy anyukámék tudták: ha jön a Karácsony, a Húsvét vagy a születésnap, akkor nem maradhat el a „Család Lapja” sem.

Ezt a szokást elevenítettük fel akkor, amikor Nagymami illetve Nagypapi születésapjára gyermekeimmel ajándékképen újságot állítunk össze nekik. Ők diktálták nekem a történeteket, meséket, verseket, én összeszerkesztettem az anyagot, és nyomtatás után ők készítették el a cikkekhez a rajzokat.

A gimnáziumban csatlakoztam iskolánk kiadványának újságírói csapatához, és az is egyértelmű volt, hogy az egyetemen a fakultatív tantárgyak közül a CETTly-re esett a választásom. Ebbe a tanszékünkön terjesztett angol nyelvű újságba írtam cikkeket, többek között én voltam „Aunt Agatha”, a lelkisegély-rovat gazdája is.

Az angol nyelvtanári szak elvégzése után egy évet újságírónak tanultam az ELTE Szociológiai Intézetének média szakán. Akkori párom ösztönzésére vágtam bele a sajtós munkákba: a TV22-nél voltam tévéztem, a Danubiusnál és a Kossuthnál rádióztam, de emellett szerencsére írásra is adódott lehetőség: az Érdi Újságnak adtam le cikkeket. Volt párom segített a stílusom csiszolgatásában – sokszor igen kemény kritikákkal…

Hosszú szünet után lelkesen kezdtem neki egy máriahalmi helyi kiadvány, a Faluvédő szerkesztésébe. Bár sajnos az újság mindössze négy számot ért meg, mégis szívesen gondolok vissza erre a feladatra. Ekkor jöttem rá, hogy mennyire is szeretek írni és szerkeszteni. Élvezem a folyamatot, amikor cikkekből és képekből összeáll egy nagy egész… Ezt most is gyakorolhatom itt a Fény-Forrás magazinban, aminek főszerkesztője és rendszeres írója vagyok.

Talán ötödikben történt, hogy belekezdtem az első igazi novellámba: két lány balatoni nyaralását vetettem papírra. Ma már elég vicces ezt visszaolvasni, mind a bugyutácska történet, mind a béna stílus miatt, de hát mindenki kezdte valahogy… Hatodikban már közösen fogtunk neki barátnőmmel a regényírásnak, és mindketten ugyanazt a témát választottuk: új lány érkezik az osztályba. Az ő lelkesedése hamarabb alábbhagyott, én azonban egy fél spirálfüzetet megtöltöttem Jutka kalandjaival. A témákat természetesen saját életet adta: iskola, barátok, szerelem... A sóstói úttörőtábort meg annyira szerettem, hogy több táborozós regénybe is belekezdtem, változó szereplőkkel, de hasonló történettel.

A gimnáziumi évek, a kamaszkor aztán műfajváltást hozott. Állandóan hullámzó, ám többnyire borúlátó érzelmeimet versekben örökítettem meg. Rengeteg novellám és versem született ezidőtájt. Faltam ekkoriban a könyveket, és olvasmányaim erőteljesen hatottak stílusomra. Emlékszem, sok melankolikus, Krúdy-s hangulatú történetet találtam ki, halálról, elmúlásról, reménytelen szerelemről, de abszurd novellákat (á lá Örkény) és dekadens költeményeket is papírra vetettem.

Felnőttkoromtól már több nagyobb regényen dolgozom egyidejűleg. A számítógép használata nagymértékben megkönnyíti a dolgomat. Nem kell spirál-füzetekbe firkálnom vagy papír-fecniken tárolnom az írásokat – elég csak kigondolni a történet vázát, amelyet utólag is könnyedén ki lehet tölteni később felmerült ötletekkel.

Vásároltam egyszer egy könyvet, ami az írói mesterség minden csínjáról-bínjáról szól („Kezdő írók kézikönyve”). Sokszor végigolvastam, megcsináltam benne az összes gyakorlati feladatot, ami úgy érzem, rengeteget segített, hogy átlássam és még inkább magamévá tegyem ezt a csodálatos hivatást.

Jelenleg egy komplett novelláskötet és több nagyobb lélegzetű mű lapul a fiókomban (azaz a gépemen).

Az egyik például egy olyan regény, amibe még ifjúkoromban kezdtem. A régebbi, kamaszkori írásaim mintegy összegzése ez, egy Kertvárosba költöző lányról, az ő beilleszkedéséről, és persze társra találásáról. Ebből nőtte ki magát az Anna-sorozat, amelynek jelenleg már két teljesen kész része van – sajnos még nyomtatásban nem jelent meg egyik sem…

Van olyan regényem, amelynek megírására már felnőttkori tapasztalataim inspiráltak: egy a miénkhez hasonló, útkereső, úton járó nagycsaládról szól. Van benne tanya és házépítés, közösségre találás és gyermeknevelés – egyszóval minden, ami az elmúlt években életünket meghatározta.

Meséket is írogatok, főleg mióta édesanya vagyok. Piroska és Hajnalka (azaz Csillag és Ilus) a főszereplője például egy erdőben játszódó, tündérekkel teli történetnek. Egy másikat „Gergő” táltos-regényei ihlették. Ugyan gyermekekről, gyermekeknek szól, és a műfaja mese, de az alapja egy olyan szellemi tanítás, ami eddigi tudásom rendszerbe foglalása.

Természetesen most is dolgozom egy regényen. Az elmúlt év ihlette, a rengeteg változással. Válás, újrakezdés, felnövekvő gyerekek, önkifejezés és új, szabad szerelem. A történte maga még titok, de annyit elárulhatok róla, hogy jócskán tartalmaz 18+-os részeket is…

Ötödikesen kaptam az első naplómat, amit azóta is – kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de – vezetek. Több füzet megtelt a velem történt eseményekkel, amikhez hozzáfűztem természetesen gondolataimat, érzéseimet is. Meglehetősen rapszodikus naplóíró vagyok; van, amikor minden este nekiülök, máskor meg hosszú szünet telik el, mire újra késztetést érzek rá. Minden évet azzal zárok, hogy naplómban összegzem az elmúlt időszakot. Nagyon érdekes érzés később újra átolvasni a régebbi történéseket, ezek új megvilágításba helyezik az eseményeket.

Amikor kardozni jártam, a fizikai mellett ez szellemi munkát is jelentett. Minden edzésre valamilyen megadott címmel vagy adott kérdésről kellett fogalmazást készítenünk.

Amikor lett saját számítógépünk, egyre többet írtam itthon, magamról, magamnak. Az érettségi tételekhez hasonlóan különböző, engem érdeklő témákat dolgoztam ki. Igen erős lelki, szellemi gyakorlat volt ez - egyre nagyobb önismeretre tettem szert az írás során.

Legnagyobb örömöm az volt, amikor rájöttem, hogyan készíthetem el saját internetes blogomat (Boldogfalva – Boldogszer – Réka útja). Régebben ilyen kifejezéseket használtam rá, mint: „napló a világhálón” vagy „képújság”. Itt aztán közzétehetek mindent, ami engem érint, különböző tematikus írásokat, és a mindennapi életünkről szóló beszámolókat egyaránt. Nagyon szeretem másokkal megosztani érzelmeimet, véleményemet, és a legjobb ebben, hogy rendszeresen kapok visszajelzéseket olyanoktól, akik engem olvasnak!

Az írás számomra terápia, azaz gyógyító folyamat, és a magamhoz közel kerülés egyik, igen hangsúlyos eszköze, azaz önismereti lehetőség. Van, aki kötés vagy kaszálás közben meditál, nekem ehhez a legmegfelelőbb az írás. A bennem motoszkáló témákon jár az agyam, mint kerge szú a fában, aztán megszáll valami, leülök, megnyitom magam és ömlik belőlem a szó.

A fikciónál meg belebújok a szereplőim bőrébe, világokat találok ki, helyszíneket tervezek, embereket rendezek. – ezáltal talán magamat is rendbe szedem.

Szeretek benne lenni az áramlásban („Flow”) amikor teljesen elfeledkezem a külvilágról, csak nyomkodom ezerrel a billentyűket, és egyszer csak megszületik egy alkotás.

Az írás nekem, bármily fennköltnek is hangzik, egyfajta küldetés. Kiadom a gondolataimat, érzéseimet, Ezzel példát is mutatok másoknak, cselekvésre is sarkallom az olvasókat. Nagy felelősség ez: csupán a szavammal elindítani másokat a változás útján.

Érdekes a folyamatra visszagondolni, először alig olvastak, aztán jöttek az első megjegyzések, magánlevelek, majd személyes látogatások is. Az olvasók tanácsokat kérnek, megosztják élettapasztalataikat, kérdeznek, vagy csak egyszerűen jelzik: „Hahó, itt vagyok, olvaslak, kedvellek!” Szóval az írás mostanra igazából egyfajta átfogó kommunikatív, közösségi tevékenységgé vált.

Vallom, hogy olyan hivatást válasszon az ember, amit egyrészt szeret, örömmel végez, nem is tekinti munkának, inkább kikapcsolódásnak, másrészt ért hozzá, megvan hozzá a tehetsége, tudása, harmadrészt szolgál vele egy jó ügyet, segít vele másokat.

Én az írást szeretem, a visszajelzések szerint egész jól csinálom, és segítek is vele nem kevés embernek. Egyszóval az én hivatásom az írás, a kommunikáció.

Ha most megkérdeznék tőlem, úgy istenigazából mi szeretnék lenni, ha „nagy” leszek, a válaszom újból csak az volna: ÍRÓ. Hiszen már most is az vagyok…

Réka