2015. október 14., szerda

Liliomkert

A káptalantóti Liliomkert hazánk legnépszerűbb termelői és kézműves piaca.
Réka írása:
A wikipédia szerint a „piac” olyan hely, ahol az emberek árukkal kereskednek, ahol jószág és pénz cseréje zajlik. A Liliomkert egyrészt tényleg ilyen piac, ahol vannak eladók és vevők, ahol áruk találnak gazdára. Másrészt ennél jóval több: közösségi tér és turisztikai célpont is.
Harmathy Ildikó, a piac „anyja” biológus-mérnökként 2001-ben először egy kertészeti árudát nyitott a Káptalantóti külterületén lévő szántóföldön, ami két évvel később kapta a Liliomkert nevet. Cserebere mozgalomnak indult az egész, jött egy falubéli, hogy van kecskesajtja, de nem tudja hol értékesíteni, a tulajdonos meg azt mondta, hagyd itt, majd én, aztán ebből nőtte ki magát a tóti piac 2007 táján.
Ildikó azóta folyamatos harcot vív az összes lehetséges hatósággal. Minden évben felröppennek a hírek a Liliomkert bezárásáról („Bezárják a tóti piacot?”), majd ugyanennek cáfolatai is („Mégsem zárják be a tóti piacot!”). Idén például az árusok és vevők adták össze neki az épp aktuális bírságot, mert a Liliomkert egyszerűen nem szűnhet meg!
Egyszerre röhejes és siralmas, hogy egy ilyen kezdeményezés szúrja valakinek a szemét. Persze érthető, konkurenciát jelent a multiknak, ha az emberek nem a teszkós mű-zöldséget vásárolják, hanem az igazi napon érlelt, gondos gazdák keze által felnevelt terményt.
Volt, akinek az nem tetszett a Liliomkertben, hogy nem illik a tájba, épp ezért le kell betonozni (!) – vajon így jobban passzolt volna a képbe? Még természetvédelmi bírságot is róttak ki rá, aki épp a vidéki Magyarország talpra állításán fáradozik.
Szerencsére megmaradtak a fa vagy nádborítású standok, egyedi terítőkkel, díszítésekkel; Szeremley Huba borát például egy hatalmas hordóból kialakított bódéból árulják. Sőt, tavaly óta egy nagyobb új sorral, árusítóhelyek tömkelegével bővült a piac.

Egyértelműen kijelenthető, hogy a Liliomkert ma nemcsak a Balaton-felvidék, de hazánk legnépszerűbb termelői piaca is. Nem csoda, hogy az egész országból csodájára járnak. Bio-élelmiszerek, kézműves áruk, régiségek kaphatók itt nagy választékban. A piac háztáji és őstermelőknek, valamint kézmíveseknek kínál lehetőséget portékáik értékesítésére. Célja a békebeli piacozási szokások újraélesztése, a természet védelme, az emberi értékek népszerűsítése, a magyar termelők és kézművesek megsegítése.
Az áruválaszték szinte áttekinthetetlenül bőséges:
...bio zöldség és gyümölcs...házi tészta, házi kenyér...magvak, gabona, tönkölypelyvából párna...
Lekvár, szörp
...méz, kence, gyümölcslé, bor...
Mézeskalács
...házi sajt, házi kolbász, húsáru...

Szappan

Levendula
...illóolaj, gyógynövények, szárított virág, olajok, krémek...
Növények, palánták
Népi parasztbútor, régiség
Festmények
...könyv, dísztárgy, porcelán...
Gyerekjáték, táska

Íj, fonott kosár
Faragás, faáru
Ékszerek

...tűzzománc, kristályok, tibeti holmik...
Mázas kerámia

Szőrme

Szőttes, bőráru

Nemez
Csuhé
...gyapjú, rongyszőnyeg, festett selyem...

Ha belefáradtunk a vásárlásba, az ízek-színek-formák-hangok kavalkádjába, a Liliomkert számos meglepetéssel kecsegtet. Először is a kiürült gyomornak kínál rengeteg lehetőséget. Tibeti teázó, Lacikonyha, langalló és lángos, kürtős kalács, házi pogácsa vagy tízféle ízben, házi sütemények garmada. Valahol mindig találunk kóstolót, ottjártamkor például tökmagos kencét kínáltak.
A büfékből vagy árusoktól megvásárolt finomságokat lugasokban kialakított pihenőhelyeken fogyaszthatjuk el. Közben a helyi alkotótábor festményeinek kiállításában gyönyörködhetünk. Itt még a budizás után is kézműves-szappannal moshat az ember kezet.

A gyerekeket itt-ott megbújó hinták várják, valamint egy külön gyereksarok fonott kosaras körhintával és karika-dobálóval.
A Liliomkert egyébként tényleg valódi kert is, ahol a piac közepén virágzik a büdöske, és kukoricaszárat fúj a szél. Valódi nyugalom-sziget ez.
Az érzés itt olyan, mintha hazaérkezne az ember, mintha az itt lévő árusok egyetlen nagy család részei volnának. Szinte minden hétvégén valamilyen előadás (koncert, báb, egyéb) várja a vendégeket. De furulyás bácsika vagy népdaléneklős ember mindig akad valamelyik sarkon.
A Liliomkert piac minden vasárnap 9 és 14 óra között tart nyitva. Megtalálható Káptalantótiban, a Zánkát és Tapolcát összekötő út mentén.
Réka
(fotók: Réka, Tündér, Kincső)

2 megjegyzés:

  1. Szia,
    hozzávetőlegesen tudnál körübelüli árakat írni? Sajnos én azt tapasztalom, hogy nagyon drágán lehet vásárolni az ilyen jellegű piacokon. Nyáron német ismerősök is megdöbbentek némely piacokon, holott az euro régóta 300 forint körül magaslik.:(
    Köszönöm!
    Viki

    VálaszTörlés
  2. Kedves Viki!
    Minek az árát írjam meg? Van pl. szappan 900 forintért is, meg 600-ért is. A piac egyik végén kétszer annyi a kristály, mint a másik végén. Szerintem egy felső-közép árkategória van, de aki figyelmes, simán kifoghat mindenből olcsóbbakat is.Azért egy német számára itt minden megfizethető, nem véletlen, hogy német szó hallatszszik mindenfelől.

    VálaszTörlés