2015. november 3., kedd

Szóhasználat a várandósság körül

Ha egy fiatalasszony terhesnek nevezi magát, könnyen valóban teherré válhat számára a magzat.
Alma írása:
Vita szokott lenni arról, hogy hogyan is nevezzék a gyermek fogantatásától a megszületéséig tartó 40 hetet.
A legsűrűbben előforduló szó erre a terhesség. Sokan nem szeretik, de náluk is többen használják. Az ellenzők tiltakoznak: dehogy teher nekünk a gyerek kihordása! és inkább azt mondják rá: áldott állapot. Valóban az, de ez a kifejezés az én számomra kissé ájtatos, talán azért, mert egy ismerősöm mindig kenetteljesen használta, azóta is az ő kellemetlen hangja cseng a fülembe.
Sajnos az egészségügyben is a terhes szó a használatos, egyik alkalommal, mikor többen várakoztunk nagy hassal a terhesgondozó folyosóján, a nővér kiabált az orvosnak, hogy „doktor úr, a terhesek már itt ülnek”, és az tényleg olyan sértőn hangzott, mintha azt mondta volna, hogy a „szifiliszesek itt ülnek”.
A terhes kifejezést tehát én se szeretem, de annyiban meg kell védenem a szót, hogy a szó töve a teher és ez nemcsak azt jelenti, hogy valami kénytelen, kellemetlen, hanem azt is, hogy valami nehéz, és valljuk be a 40. hetes magzat már igen nehéz tud lenni a mellékletekkel (víz, lepény, burok) együtt.
Összegyűjtöttem néhány kifejezést, amikkel ki lehet fejezni ezt a szép állapotot, mégse sértő és közönséges:
·         Katiék ezután hárman (négyen, öten, hatan, stb. ) lesznek
·         Katinak gyereke lesz
·         Kati gyereket vár
·         Kati várandós
·         Katiékhoz új családtag érkezik
·         Kati áldott állapotban van
·         Katiék gyermekáldás elé néznek
·         Kati másállapotban van
·         Kati anyai örömök elé néz
·         Kati boldogasszony (a régi szóhasználat szerint boldog az az asszony, akinek gyereke lesz)
Nagyon tetszik a bábaasszony kifejezés – a szülésznő helyett. A bába több, mint szülésznő; tapasztaltabb, bölcs asszony, aki tanácsaival is segíti a fiatal anyákat, és már-már titkos tudás birtokában van.
Mostanában gyakran használják a dúla szót is, ami asszonytársi segítőt jelent. Ezek a nők főleg otthonszüléseknél segédkeznek. Erre is van egy találó magyar kifejezést: támasztóasszony, vagyis olyan asszony, aki támasztékot nyújt a várandósnak vagy vajúdónak – testileg és lelkileg egyaránt. (A támasztóasszony kifejezést Bernád Ilona marosvásárhelyi kutató egyik előadásán hallottam. Ilona komoly néprajzi és egészségügyi kutatásokat végzett, és végez most is a szülés és várandósság témakörében.)
Az anya döntheti el: teher vagy áldás?
Visszatérve a várandósság időszakára; érdemes elgondolkodni azon, hogy – a kimondott szó erejében bízva – ha egy fiatalasszony terhesnek nevezi magát, könnyen valóban teherré válhat számára a magzat…
Alma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése